Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Korona a kis házakra

Csak a négy fal közé ne!

2021. január 24. - Az értékbecslő

Lehetne ez a mottója mostani írásomnak, de ennél mélyebb témáról lesz szó, az ingatlanpiac területéről.

ingatlan_eladas.jpg

Ami azt illeti, az alcím nagyon is helytálló mostanság, akár Magyarországról, akár a világról beszélünk. Évek múltán, talán már kicsit könnyedebben beszélünk a jelenlegi életünkről, de ma még sajnos elég sötét a helyzet.

A szomszédos országok némelyikében, pl. Ausztriában és Szlovákiában is – a pillanatnyi állás szerint – nagyon szigorú kijárási tilalom van, még annál is szigorúbb, ami nálunk van törvényben. Sokan nem restellnek még a házi kedvencüket is késő este vinni dolga végzésének indokával az utcára, hogy legalább arra az időre kimozdulhassanak. Persze a kutyusoknak ez nincsen ellenére, örülnek neki, nincs ezzel semmi baj, legalább a gazdik is sétálnak, ha amúgy nem tennék.

Aki dolgozik, általában késő délután ér haza, amikor sétálhatna, vagy a barátaival találkozhatna, az bizony az esti órákra esne. Mivel azonban ez jelenleg tilos, kénytelenek vagyunk este nyolc órakor legkésőbb már az otthonunkban lenni és ott is maradni reggelig.

Akinek kertes háza van, annak azért némileg – de inkább nagyon is – könnyebb a helyzete.

Alkalma van a kertben járni-kelni, gondozni a portáját, jelesül mozogni, szabad levegőn tartózkodni. Aki viszont – és nyilvánvalóan ők vannak többen – panelban, társasházban él, sajnos meglehetősen korlátozott helyzetben van.

Ennek okán egyre többen kezdenek azon gondolkozni, hogyan oldhatnák meg, hogyan lenne lehetséges, hogy kertes házban éljenek. Nem pusztán az idei, illetve már a tavalyi évben is megjelenő korlátozások miatt, hanem, mert nagyjából látjuk már a jövőt.

Nyomós okunk van ugyanis feltételezni, hogy már semmi sem lesz a régi. Ha végre ennek a helyzetnek egyszer vége lesz, mi a biztosíték arra, hogy nem jön a következő vírus, járvány, ami miatt újra és újra ilyen tarthatatlan helyzetbe kerülnénk. Ha a korlátozások már a mindennapi életünk részét képezik esetleg, akkor hogyan birkózunk meg a folyamatos bezártsággal - négy fal között?

Nos, erről van itt szó. Ez az oka annak, hogy egyre inkább a kertes házak iránt nő meg a kereslet az emberek körében, azon belül is a kisebb házaké. Miért? Azon egyszerű oknál fogva, hogy azt tudják a legtöbben megfizetni. A hatalmas, monumentális családi házak megjósolhatóan eladhatatlanok lesznek, hacsak nem gondolkodnak az emberek több generációs életvitelben. Annak viszont egyre inkább csappan a népszerűsége, hiszen akik tapasztalták tudják: Együtt élni a fiataloknak a szülőkkel nem feltétlenül egészséges és sokáig nem is nagyon fenntartható.

A kisebb, hagyományos két-három szobás családi házak iránt így egyre nagyobb a kereslet.

Ennek ellenére a lakásárak mostanság sem igen csúsznak lejjebb, és egyszerűen megjósolhatatlan, hogyan alakulnak a továbbiakban. Ritkán van olyan helyzet – de a mostani, véleményem szerint ilyen – hogy bármi, és valóban bármi megtörténhet. Az, hogy a kisebb családi házak árai feljebb mennek-e a megnövekedett keresletnek „köszönhetően” az is a jövő zenéje. Egyáltalán lesznek e olyanok akik majd el akarják adni? Persze minden eladó. Egy bizonyos összegért feltétlenül.

Magyarországon a telkek száma – vagy a telekké minősíthető szabad területek mennyisége – nyilván véges, ahogy a világ más területein is. Mégis úgy látom, afelé halad a világ, hogy – hiába helytakarékosabb a felfelé építkezés – a XXI. század egy másfajta élhetőség felé veszi az irányt. Hogy merre, hová és hogyan. Nos, ember tervez……

Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2916401698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása