Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Esélyturbózó pontok – ha eladó sorba került ingatlanod

2018. augusztus 12. - Az értékbecslő

Nemrégiben megjelent könyveimben már részletesen is beszámoltam arról, milyen katalizátoraid lehetnek, ha szeretnél megválni lakásodtól, házadtól.

Most néhány olyan tippel szolgálok, melyek szintén hathatós segítségre lehetnek, ha szeretnéd gyorsan és jó áron lebonyolítani az adás-vételt.

Ma is azt vallom, ahogy már korábban is beszéltem róla, hogy egyedül, pusztán netes hirdetéssel nem éppen hatékony a lakáseladás, sőt ezt sok esetben évekig tartó sikertelenségek jellemzik.

elado_az_ingatlan_1.jpg

Nyilván nem véletlen, hogy hazánkban a lakások értékesítése – mármint a sikeres értékesítése – oroszlán részben ingatlanhálózatokon keresztül történik. Még az internetes portálokon való megjelenésnél is igen nagy előny lehet egy céges „hátszél”. Ez mind szép és jó lenne, ha mindeközben nem futhatnánk össze szélhámosokkal, a szakma berkein kívül eső kóklerekkel.

Mire figyeljünk, hogy meg ne üssük a bokánkat?

Tájékozódjunk, mielőtt bárkit is megbíznánk. Nagy a különbség ugyan is a profi értékesítő és egy ingatlanközvetítő kötött. Utóbbi általában a mihamarabbi eladásban érdekelt és ebbe fektet energiát, a profi szakember viszont hosszabb távon gondolkodik. A profi – mondjuk, legyen egy ingatlanspecialista – (könyveimben részletesen is írok róluk) nem csak, hogy speciálisan képzett egy adott ingatlantípusban, illetve helyrajzi sajátosságokban, hanem pontosan tudja azt is, hogy az elégedett ügyfél újra megkeresi, mi több, ajánlja is őt másoknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy ők általában ajánlás alapján dolgoznak.

A specialisták, illetve a többi profi értékesítő pontosan tudja – és nem is próbálja megmagyarázni az ellenkezőjét – hogy gyorsan és hatékonyan csak úgy tudunk jó üzletet kötni, ha a lakáshirdetésre bizony először költünk is egy keveset. Persze lehet ingyen hirdetéseket is feladni, de annak azért nem sok foganatja lesz, az esetek nagy többségében. Az ingyenes hirdetések – a netes oldalakon – még csak nem is igen láthatóak, hiszen a kiemelt hirdetések – melyek pénzbe kerülnek – elfoglalják előlük a helyeket. Ebből következik, hogy az ingyenesen feladott lakások, szinte el is vesznek a többi közt.

 Az igazán lelkiismeretes és profi szakember pedig azt is megteheti, hogy egyszerre, egy időben akár több ingatlanos portálra is feltölti az aktuális hirdetést.

Nézzen utána, hogy az értékesítő mit mond el a többi ingatlanról, melyeket kínál! Meg tudja e győzni a vásárlókat arról, hogy nekik pont az ön ingatlanára van szükségük? Ez fontos, hiszen majd itt lesz az ön lakása is, nem mindegy, hogyan tálalják azt a vásárlóknak!

A másik tippem – a fotózás megzabolázása

Mivel a lakást vásárolni kívánók majdnem száz százaléka böngész a neten ez ügyben – hiszen ez a legkényelmesebb, legkevésbé időigényes – az eladni kívánt lakásról készült fotók meghatározóak a hatékonyság szempontjából. Azt sem árt tudni, hogy minél több kép van fent az ingatlanról, annál több ember kattint rájuk a neten, kvázi annál népszerűbb. Ezért olyan fontos, hogy a fotók jó minőségűek legyenek és mutassák meg, nyomatékosítsák a lakás előnyeit! Minden lakásnak van előnye! Persze hátránya is. No, azt kevésbé kell mutogatni, de „elmismásolni” nem szabad, annak semmi jó vége nem lesz. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy egy hátrány…..(persze nem a penészes falakra gondolok) lehet, hogy valakinek pont előny. A profi értékesítő egészen biztosan segít az ingatlant felkészíteni a fotózásra, sőt sok esetben még arra vonatkozóan is ad tanácsot, miként készíthetjük fel a lakást magára az eladásra is, anélkül, hogy túlzott költekezésbe vernénk magunkat.

Fontos, hogy „portékánkat” úgy próbáljuk meg kínálni, mintha külső szemmel néznénk rá, és nem elfogultan, érzelmektől vezérelve – így vagy úgy. Olyanná kellene tenni a lakást eladás előtt, melyet adott esetben mi magunk is szívesen megvásárolnánk.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4014176311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása