Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Inkább semmi, mint a minden!

2018. május 13. - Az értékbecslő

Mostani írásom egy közeli ismerős történetéből született.

István örökölt és – noha joggal gondolhatnánk, hogy boldogan elfogadta – inkább visszautasította távoli rokona hagyatékát. Előfordul ugyanis, hogy néha jobban jár az ember, ha így dönt.

A helyzet ugyanis a következő

Amikor öröklünk, nem ár tisztában lenni azzal, hogy léteznek olyan emberek, akik még életükben nem gondoskodnak esetleges tartozásaik kiegyenlítéséről, adósságaik megfizetéséről. Amikor aztán távoznak az élők sorából, akkor szembesülnek avval az örökösök, hogy óriási adósság keletkezett s ez néha nem kis kellemetlenséget okozhat számukra.

 

orokseg_visszautasitas.jpeg

Előfordul, hogy valójában nincs is lehetőség egy kölcsön teljes visszafizetéséről – mondjuk egy ingatlan esetében – hiszen a hitel hosszú lejáratú, és szerencsétlen esetben az adós előbb meghal, mintsem, hogy kifizetné a kölcsönét, illetve váratlan haláleset miatt ez még lehetetlenebb.

Ilyen esetben pedig – ha mi vagyunk az örökösök – akkor az anyagi javak mellett (ház, lakás, ingóságok) az adósságot is megörököljük – egyértelműen. Tehát minden örökség a miénk, a mínuszos is.

Ilyenkor jön el az a pillanat, és ezért ajánlom a részletes utánajárást, mielőtt elfogadnánk az örökséget, hogy döntenünk kell. Vagy mindent, vagy semmit. Nincs más lehetőség, ezekből kell választanunk.

Javak és tartozások „elfogadása”Ha ingatlant öröklünk, s azon – bármilyen okból – végrehajtási jog van, akkor magát a házat, vagy lakást csak és kizárólag a vh joggal együtt örökölhetjük meg. Tehát a tartozásokért mi felelünk onnantól kezdve – legalább is a hagyatéki összeg erejéig. Így, ha az ingatlan értéke mondjuk 20 millió, akkor a meglévő mondjuk ötmilliós tartozást is ki kell egyenlítenünk. Ha az örökhagyó tartozása meghaladja az ingatlan értékét (20 millió forintot), akkor a fennmaradó összegért már nem felelünk. Persze ez nem nagy vigasz, minden esetre ez a törvény.

Teljes örökség elutasítása

A másik lehetőségünk, hogy a teljes örökséget visszautasítjuk, magyarul lemondunk róla. Ilyenkor az örökhagyó bármiféle tartozásának kiegyenlítéséről sem kell persze gondoskodnunk.

Lemondással egyébként úgy is élhetünk, hogy az örökhagyóval még életében írásbeli szerződést kötünk erre vonatkozóan.

Ha ez nem történik meg, akkor az a lehetőségünk marad a tartozástól való mentességre, hogy az egész örökséget visszautasítjuk a hagyatéki tárgyaláson. Tudni kell, hogy ebben az esetben lemondunk – az egyébként törvény adta jogon járó – köteles részünkről is. Azonban, ha a visszautasítási jogunkról lemondtunk, vagy azzal nem élünk, utána később már nem érvényesíthetjük az erre való igényünket.

Jó tehát alaposan megfontolni a döntést, mérlegelni, hogyan járunk jobban, még inkább, hogyan nem veszítünk!

Én azt ajánlom, hogy mindenképp konzultáljuk ügyvéddel, mielőtt bármit is tennénk, bárhogy is döntenénk. Az ügyvéd szakember, akinek tudása ilyen esetben is óriási segítség lehet!

Erről és sok egyéb hasznos információról, tanácsról olvashatnak nemrégiben megjelent könyveimben.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr513915702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása