Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Milyen ingatlan a legjobb befektetés?

2017. március 23. - Az értékbecslő

Kétségtelen, hogy a kedvező finanszírozásnak, az állami támogatásoknak (CSOK), és az egyre kedvezőbb hiteleknek köszönhetően ismét fellendült az ingatlanpiac.

Az, hogy mit érdemes vásárolni, nyilván igények sorozata dönti el, tehát, hogy mi a valós cél az ingatlannal. Ha valaki pusztán befektetni kíván, és azt nézi, hogy mit éri meg vásárolni a legjobban, akkor láthatja, hogy ez még mindig a garázs.

52519479_l.jpg

Miért népszerűek a garázsok?

Nos, lakni persze nem lehet benne. Így aztán jóval olcsóbb, mint egy lakás, ám befektetésre épp úgy kiváló. Ha olyan helyen vásárolunk, ahol a kínálat meglehetősen kicsi, akkor újra eladni, vagy épp kiadni szinte azonnal sikerülni fog, mégpedig akár évekre is.

A másik ok, amiért népszerűbb a garázs befektetés céljára, az nem más, mint az amortizáció minimalizálása, hiszen valóban nem kell számolni számottevő minőségbeli romlással még évek múltán sem. Így aztán felújítási költség sem soványítja pénztárcáját a tulajdonosnak, ha mégis eszközöl egy kis szépítést, az csak értéknövelő jelleggel bír.

Mik azok a helyek, ahol érdemes befektetésre garázst vásárolni?

Általában a belvárosokban, vagy a belvároshoz közel, illetve ott, ahol a parkolás fizetős, és pláne ott, ahol szinte soha nincs parkolóhely, tehát nem tudunk megállni. Azok a garázsok is nagyon népszerűek, amelyek fűtöttek, hiszen ez megnöveli az autó védelmét és télen is kellemesebb elindulni egy jó hőmérsékletű autóval a mínuszokban. Szinte kapkodnak az új építésű ingatlanok alatt épült garázsokért, mert nyilván nem jut mindenkinek, aki újonnan költözik a lakásába, jóval kevesebb a garázs, mint a lakás, és az autó!

A garázsok további előnye, ha befektetésre vásároljuk, hogy jóval nagyobb összegű bérleti díjra számíthatunk arányosan, mint a lakásoknál. A tetejébe még az is nagyon pozitív, hogy havi költsége is elenyésző, kvázi jó üzlet.

Nem ritka eset, főleg nagyobb városokban, hogy garázst bérel a vállalkozó és üzletét ott rendezi be, minimális rezsiköltséggel és jóval kevesebb bérleti díjjal, mintha egy kifejezetten üzleti célra épített helyiséget bérelne.

Az is gyakori manapság, hogy a tulaj a garázsát napszakokra bontva adja bérbe. Az egyik bérlő – aki mondjuk munkája miatt helyezi ott el autóját – napközben „használja”, a másik pedig – aki például a garázs mellett lakik – éjszakára bérli ki. A fennmaradó időben pedig maga a tulajdonos „birtokolja”, akármilyen célra, mondjuk kerékpár szerelésére. Így egy perc sincsen kihasználatlanul, tehát a garázs maga az aranybánya.

Mi a helyzet a lakásokkal?

Vajon melyek azok a lakástípusok, melyek a későbbiekre nézve is a legjobb pénzforrások lehetnek?

Befektetési célra a helyrajzi kérdéseket is érdemes figyelembe venni, sőt elsősorban ez kellene, hogy prioritást élvezzen, ha jól akarunk járni. Ott szabad csak vásárolni, ahol biztosan tudjuk, hogy nem okoz gondot a bérbe adás. Nem mindegy, hogy milyen helyen, és az sem, hogy milyen környezetben van az ingatlan. Ráadásul ezzel arányos értéke is, tehát, ha könnyen kiadható, akkor értelemszerűen értékében is folyamatos növekedést fog produkálni.

Néhány városban egy két-három szobás lakást egy napon belül már ki is lehet adni, hiszen akkora kereslet mutatkozik irányukban. A legnépszerűbb városok az iskolai évadok időszakaiban nyilván az egyeti-főiskolai városok. A keresett területek közé tartoznak a határvárosok szegmensei, nyilván a más országokban dolgozó-ingázó emberek miatt. Egy határhoz közeli albérlet kiváló megoldást nyújthat számukra a lakhatásban.

Egy panellakás igen jó döntés lehet mondjuk a fenti helyek egyikén, főleg, ha esztétikailag is megfelelő állapotban van. A panel ára jóval olcsóbb egy téglaépítésű ingatlannál, viszont kiadni épp oly könnyű. Ezért, ha ilyesmiben gondolkodunk, jobb döntés a panel.

Ingatlanba befektetni még akkor is egy jó üzlet, ha a lakás árának egy részét hitelből kényszerülnénk fedezni. Ha okosan vágunk bele, akkor mindössze néhány év alatt tehermentesíthetjük, hiszen a törlesztés nagy részét a bérleti díjból fedezni tudjuk, ráadásul a lakás fenntartási költségei alól is mentesítjük magunkat.

Ha jó helyen van az ingatlan, legyen az garázs, vagy lakás, egészen biztosan nem ütközünk semmilyen nehézségbe a kiadással, illetve piaci értékük várhatóan nőni fog anélkül, hogy azért mi – tulajdonosok – bármit is tennénk.

Tanácsért a témában jó ötlet ingatlanos szakember, vagy egy specialista.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1912364359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása