Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Irodapiac – kiskereskedelem – telek mustra

2016. október 17. - Az értékbecslő

Remélem, velem együtt sokakat érdekel ez a téma, ezért ennek is utána jártam, mert, hogy ingatlanos témából sosem elég. Noha általában a lakáshelyzetet szokás elemezni, hiszen az emberek túlnyomó többségének ez a kérdés képviseli a legnagyobb létjogosultságot, nem árt tájékozottnak lenni az irodák bérlésével, eladásával, egyszóval a most épp helyzetben lévő irodaügyekkel sem.

Budapesten talán a legfelkapottabb – lévén, hogy meglehetősen nagy számban lelhetőek fel itt irodák – a MOM Park irodaház.

12momparkcivertanlegi.jpg


Kutakodásom alatt első körben azt találtam, hogy ennek az iroda komplexumnak a bérlői nem csak magyar vállalkozások, hanem jó pár nemzetközi cég is letette voksát amellett, hogy székhelyét itt kívánja elhelyezni.

Így aztán a fent említett irodaház mára már több mint 95 százalékos telítettséggel bír. Ez persze nem azt jelenti, hogy máshol könnyebb lenne irodát találni a most efelé kacsingató vállalkozó szellemű cégeknek. Magyarország fővárosának egész területén a pezsgés jellemző irodapiaci téren. Még az sem eredményez megtorpanást a bérlők körében, hogy folyamatosan emelkednek a bérleti díjak. Ennek ellenére is egyre nagyobb számban célozzák meg az irodaépületeket, így azok kihasználtsága fokozatosan nő. Legalább is a mostani helyzet mindenképp ezt láttatja.

A MOM Park bérlői között felfedeztem a Dimoco Hungary mellett például a Nespresso székhelyét is, ami nem kis meglepetésemre szolgált, hiszen neves cégekről beszélünk. Nézelődésem alkalmával, örömmel támasztom alá a tényt, hogy pangásról ebben a komplexumban – ahogy más nagyobb irodaházakban – sem lehet beszámolni.

Egy kis kimutatást is elolvastam, melyből kiderül, hogy a nyilak továbbra is felfelé mutatnak, így az üresedési ráta gyakorlatilag – a várakozásoknak megfelelően – lassan a nullára redukálódik. Fontos azt is megemlíteni, hogy nincs ez másképp a raktárépületek bérlésénél sem, itt is folyamatos pörgés tapasztalható.

Ahogy azt már korábban említettem, a bérleti díjak folyamatosan emelkednek, ennek ellenére pezseg a piac, fittyet hányva a már-már egekig emelkedő havi bérleti összegekre.

Kis felmérési eredményemnek köszönhetően annak is tudomására jutottam, hogy bizony ezek a tények az irodaépületek kihasználtságának további javulására, illetve a javulás folytatódására engednek következtetni.

Nem csak budapesti viszonylatban ennyire jó a helyzet

A vidéki irodaházak kihasználtsága pillanatok alatt hatvan százalékról, majdhogynem hetven százalékra emelkedett az északi-keleti országrészben, és Nyugat-Magyarországon is nagyjából ugyan ez a helyzet. A köztes területekről érdemi, és friss információt nem találtam.

Mi a helyzet a kiskereskedőkkel?

Az üzlethelyiségek bérlése szinten növekvő tendenciát mutat, és továbbra is erre lehet számítani, látva a kiskereskedők fokozódó érdeklődését.  Ennek az óriási keresletnek a növekedése arra enged következtetni, hogy új üzleti perspektívák alakulnak majd, tehát a pozitív változás ebben az esetben is már-már törvényszerű.

Vélemény: (Most, hogy a vasárnapi zárva tartás is megszűnt, már érdemi gondokkal ezen a téren sem kell szembenézniük azoknak, akik mondjuk fűszeres kisboltot, vagy épp egy cipőáruházat, ékszerboltot, illetve egyéb más kereskedelmi egységet kívánnak a közeljövőben üzemeltetni.)

Építési telkek mustrája

Nem hagyhattam ki a szórásból az építési telkeket sem, mert valamilyen szinten kapcsolódik a témához. Például azért, mert hiszen itt mozdítható épületek elhelyezésére is van lehetőség, tehát nem muszáj egyből vásárlásra adni a fejünket, ha belekezdenénk egy vállalkozásba.

Budapesten egyre élénkebb az építési telkek piaca, úgyhogy itt sincs ok elkeseredésre, pláne nem panaszra. Vidéken azonban nem ennyire rózsás a helyzet a telkekkel, és ahogy átnéztem a korábbi és mostani mutatókat, nem is igen várható említésre méltó fellendülés egyelőre, ezeken a területeken.


Ami az összegzést illeti, a lényeg változatlan. Az irodapiac nagyon pörög, egyenlő mértékben a lakáspiaccal, ha nem jobban! Ez számos ehhez kapcsolódó örömteli fejlődést sejtet, úgyhogy ma Magyarországon – ezen a téren – egyáltalán nincs okunk panaszra.

Kép: Civertan

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6811815323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása