Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

A banki értékbecslés nem egyenlő a piaci értékeléssel!

Néha kötelező az értékbecslés!

2016. október 02. - Az értékbecslő

Előfordul adásvétel során bizonyos esetekben, hogy az értékesítés kizárólag akkor történhet meg, ha hivatalos, szakértő által megállapított áron kel el az ingatlan. Egy ilyen, konkrét eset például, ha az eladósorba került ingatlan egy nagykorúságát be nem töltött gyermek nevén van. A kiskorú nevén lévő ingatlan eladásához ugyanis minden esetben hivatalos értékbecslés szükséges.

52894902_m.jpg

Ilyenkor a gyámhatóság is bekapcsolódik az üzlet lebonyolításába, mégpedig azért, mert ők a kiskorú érdekeit tartják mindenekelőtt fontosnak, és gondosan ügyelnek arra, hogy a gyermek semmilyen hátrányt ne szenvedhessen az ingatlan eladásakor. Tehát kötelezik az eladót hivatalos értékbecslésre, hogy semmi esetre se fordulhasson elő, hogy az ingatlan áron alul megy el.

A másik ilyen eset pedig, ha az eladott ingatlan árából egy másik ingatlant vásárolnak. Ilyenkor azért szükséges a hivatalos értékbecslés, hogy abból minden kétséget kizárólag bizonyításra kerüljön, hogy az új lakás legalább olyan értékkel bír, mint a korábban – kiskorú tulajdonában lévő – eladott ingatlan.

Itt sem jöhet létre adásvétel, amíg nincs meg az értékbecslés. Mégpedig olyan értékbecslés, melynél a forgalmi érték olyan kell, hogy legyen, mely messzemenő részletekbe is bocsátkozik, vagyis piaci összehasonlításokon is alapul és teljes mértékben elemző jellegű. A dokumentum hitelessége mindenképp végzett értékbecslői tudást és felelős munkát követel.

 

Gyámhatósági eljárásokkal folytatott ingatlan értékesítés esetén, minden esetben szükséges és elengedhetetlen követelmény az értékbecslés. Ezt látva válik egyértelművé, hogy kizárólag az ilyen ár hiteles és reális, hiszen a gyermek érdekeit védő hatóság is csak ezt fogadja el!

Nos, tehát jöjjön a főcímben is említett különbség, ha hitelre kívánunk ingatlant értékesíteni.

Ebben az esetben a hitelt finanszírozó bank is kötelezően kiküld egy értékbecslőt. A banki értékbecslés nem egyenlő a forgalmi értékbecsléssel, ilyenkor az értékelő egy úgynevezett hitelbiztosítéki értéket állapít meg. Ez az érték, melyen a bank – ha a hitelfelvevő nem fizet – gyorsan el tudja adni az ingatlant. A hitelbiztosítéki érték megállapítását a 25/1997. (VIII. 1.) PM rendelet szabályozza.

Az a lényeg, hogy jelzáloghitelnél a hitelt nyújtó bank még az előtt, hogy a kölcsönt megadná, független értékbecslővel fogja a fedezetül szolgáló lakást, vagy házat felértékelni. Ez alapfeltétel náluk, így elkerülhetetlen, hiszen az ingatlanok terhelhetősége korlátozva van, méghozzá törvény által.

Általában az ügyfél fizeti az értékbecslési díjat, de a bank rendeli meg, közös megegyezéssel, ám egyes bankoknál, akciók keretében fellelhető könnyítés, miszerint a szerződés megkötésekor a bank állja ennek költségét.

Maga az értékbecslés általában egy hét alatt lezajlik, de a megrendelést követően a gyakorlat az, hogy már a következő munkanapon a helyszínre érkezik a szakember.

Felméri az ingatlant, valamint minden esetben fényképeket is készít. A legmeghatározóbb mindig az ingatlan állaga, de természetesen figyelembe veszi a piaci helyzetet és a lakás, ház környezetét is.

Amikor az értékbecslés elkészül, azt azonnal továbbítja a megrendelő bankhoz, ahol egy „fedezetértékelő csapat” a szakértő munkáját leellenőrzi. A bank nem jogosult a szakértő munkáját módosítani, legfeljebb újabb szakértőt kérhet fel.

Ezt igen fontos tudnunk, hiszen ezzel válik nyilvánvalóvá, hogy mennyire hiteles értéket kapunk az ingatlanról, hiszen a képzett szakember munkája is leellenőrzésre kerül, kvázi a korrupció lehetőségét teljesen kizárandó!

Fentiekből is látszik, hogy az értékbecslő munkáját befolyásolni próbálni teljesen felesleges. A bankok – érthetően persze – mindent elkövetnek annak érdekében, hogy pénzüket biztonságban tudhassák. (A tapasztalat szerint egyébként a lakásvásárlási hiteleknél el szokták fogadni a szerződésbe lefektetett összeget.)

A hivatalos értékbecslés három hónapig érvényes marad, de, ha lejár, akkor meghosszabbítható még fél évre egy felülvizsgálat eszközlésével.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3611757849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása