Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Fotózz jól, add el gyorsan I. rész

2016. január 27. - Az értékbecslő

Jó képekkel növelhetjük ingatlanunk értékesítésének esélyét, hatékonyabb reklám lakásunknak, mint bármi más. Még abban az esetben is érdemes saját képeket készítenünk, ha ingatlanos szakemberre bízzuk a hirdetést!

12760879_m.jpg

Igaz, hogy a vásárló nem abban a milliőben fog élni, amiben mi az eladás előtt, és az esetleges túlzsúfoltságot, vagy rendetlenséget sem örökli meg, de lehangoló látványt nyújt az olyan fotó, melyen rendetlen, vagy takarítatlan lakás szerepel. Természetesen nem csak a fotókon jó, ha rend és káoszmentesség uralkodik, hanem akkor is, amikor az érdeklődők lakásnézőbe jönnek.

Első szabály, hogy semmiképp ne szerepeljen a fotón személy, sem házi-kedvenc. Akváriumot nyilván fotózhatunk, de a lényeget ne a benne úszkáló halak tükrözzék, tekintve, hogy azt nagy valószínűséggel nem fogjuk a lakásban hagyni. Az érdeklődők a lakást szeretnék szemügyre venni, és nem kíváncsiak személyekre, tehát ránk sem.

A második szabály, hogy legyen a lakásban tér! Nem érdekes, hogy mi mit szeretünk, nem gond, ha túlzsúfolt a szoba, de a fényképen ez semmiképp ne szerepeljen! Mielőtt fotót készítünk, lehetőség szerint, ami bútort el tudunk pakolni, azt rakjuk is odébb, hiszen így lényegesen jobban tudjuk szemléltetni a szobák, illetve egyéb helyiségek méretét. Ezáltal, az érdeklődők reálisabb, valódibb képet kapnak a lakás méretéről és annak arányairól!

Harmadik szabályként nagyon figyeljünk arra, hogy lehetőleg természetes fényben fotózzuk az ingatlant. Ha redőnyök vannak, azokat húzzuk fel, a függönyöket is széthúzhatjuk! Az ablak természetesen legyen tiszta! Nem lehet összehasonlítani a napfényben készült képeket, a lámpánál „kattintgatással” létrejött fotókkal, mert a fényviszonyok a mesterséges megvilágításnál nem adják vissza a lakás előnyeit!

Nagyon fontos, hogy minőségi képeket készítsünk! Nincs annál lehangolóbb és bosszantóbb, mintha árgus szemekkel próbálja valaki „felderíteni”, vajon mi is van a fotón, ajtó, vagy ablak? Ha a képek rossz felbontásúak,  azokon szinte csak kontúrokat látni.

Vegyük a fáradtságot, és, ha nincs megfelelő gépünk, akkor kérjünk kölcsön egyet valakitől a fotózás napjára! Sok múlhat rajta, megéri!

Folytatjuk….

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr388297248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása