Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Adjam el felújítatlanul?

Mi éri meg jobban

2015. december 21. - Az értékbecslő

 

Amikor úgy döntünk, hogy eladjuk ingatlanunkat, szinte minden esetben felmerül a kérdés, hogy járunk jobban? Akkor tudunk jó üzletet kötni, ha felújítva értékesítjük, vagy rábízzuk azt inkább a vevőre és a hirdetésben „felújítandóként” jelöljük meg a lakást?

21685256_m.jpg

 

Felújított

Készültek statisztikák arra vonatkozóan, hogy mely ingatlanok a népszerűbbek. E szerint az eladott ingatlanok nem kevesebb, mint hetven százaléka a felújított lakások közül, vagy az igen jó állapotban lévők közül kerül ki. Tehát van hajlandóság a felújításra az eladói oldalon, viszont fordítva már kevésbé, hiszen venni nem sokan szeretnének rossz állapotban lévő lakást. A felújítással járó rohangálás, kellemetlenség és az arra szánt idő sokakat elriaszt.

Mi lesz azokkal, akik úgy sem vágnak bele a korszerűsítésbe, hogy értékesíteni szeretnék az ingatlant? Hogy tudják eladni és főleg, kinek? Ki tartozik a harminc százalékba, akinek pontosan az ilyen ingatlanokra van szüksége?

 

Felújítandó

Természetesen – ha nem is olyan könnyen – a rosszabb állapotban lévő lakások is elkelnek. A tapasztalat szerint a felújításra váró ingatlanokat inkább a befektetők vásárolják. Ők pontosan tudják, hogy mire vállalkoznak. Felújítást és sokszor nagyobb átalakítást hajtanak végre az ingatlanon, a munkálatok befejeztével aztán magas haszonnal újra értékesítik azt. A felújított lakások ára jóval magasabb, sok helyen még a plusz százezer forintot is meghaladja négyzetméterenként. Ezzel szemben a felújítás költsége – átlagosan – ötvenezer forintból megvan egy négyzetméteren. Így tehát igazán megéri befektetni, ha valakinek erre lehetősége van. A felújítás megvan pár hónap alatt, még az igényesebb vagy nagyobb változtatások is. Ezután, egy valóban igényes és szép lakás, rövid időn belül újra eladható. 

Nyilván az sem mindegy, melyik régióban van az ingatlan, ám a befektetők nem hibáznak ezen a téren sem, pontosan tudják, hol érdemes „helyezkedni”.

 

Összegezve, ingatlan vásárlásnál, ha lakhatásra vesszük, akkor a cél a legkisebb kényelmetlenséggel és a legkevesebb ráfordítással járó, jó állapotú lakás vagy ház megszerzése. 

Nem szeretünk felújítani, inkább fizetünk több pénzt egy ingatlanért, még ha az esetleg jóval kisebb is az elvártnál, csak ne kelljen átalakításba, korszerűsítésbe kezdenünk.

Pedig érdemes lenne átgondolni, hiszen, ha olcsón veszünk felújítandó lakást, akkor maradhat pénzünk annak szépítésére, s jó eséllyel olyan otthonunk lehet, amilyet valójában szerettünk volna, ráadásul lemondások nélkül.

 Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr618172010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingatlanműhely (törölt) · https://www.facebook.com/ingatlanmuhely 2015.12.21. 20:01:02

A felújítás költsége már 7 éve is inkább 100e Ft/nm volt. Fűtéskorszerűsítés, nyílászárók, beltéri ajtók, konyha (gépekkel), fürdőszoba (bútorral és szaniterekkel), víz, villany vezetékezések, stb.

Nem szabad alábecsülni egy szakszerű és hozzá adott értékkel bíró felújítás költségét. A kókányolás és a tisztasági festés nem felújítás.

Ma sok felújítottnak nevezett lakás nem felújított. Csak azért hívják őket így, hogy önigazolják a kínálati árat. Az általános lakásviszonyaink elkeserítőek. Nem költünk a lakóingatlanaikra és ha mégis, akkor is rosszul.

Ruzsik Dezső
BPartner Zrt.
süti beállítások módosítása