Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Az én ingatlanom senkinek sem kell

2015. szeptember 04. - Az értékbecslő

 Mit csinálok rosszul?

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy napjainkban jóval több ingatlant árulnak, mint amire valójában kereslet lenne. Ez az ingatlant eladni kívánók számára nem éppen jó hír, hiszen merőben megnehezíti az értékesítést a széles kínálat. A cél az lenne, hogy a meghirdetett ingatlan valamilyen szempontból jóval csábítóbb legyen a többinél, megnövelve ezzel először az érdeklődők számát, majd az eladás esélyét. Ha már hónapok, akár évek hosszú sora óta nem sikerül értékesítenünk ingatlanunkat, akkor se adjuk fel a reményt! Vegyünk számításba olyan lehetőségeket, melyeket eddig még nem aknáztunk ki, illetve változtassunk eladási stratégiáinkon!

shutterstock_163608752.jpg

Mit tehetek másként?

Először is, ha eddig még nem tettük, erősen ajánlott felkeresni egy ingatlanszakértőt, Budapesten javaslom az www.lc.hu ingatlanirodát. Ők a profi eladás abszolút szakértői, referenciákkal, és kellő szakmai háttérrel rendelkeznek. Azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nekik szinte ugyan olyan érdekük az ingatlan eladása, mint nekünk, hiszen jutalékhoz kizárólag az eladáskor számíthatnak. A jutalék összege – több fajta megbízás létezik, melyek díjazása eltérő – számunkra elhanyagolható és mindenképp megéri. Legfőképp azért, mert minőségi szolgáltatást kapunk cserébe, melynek köszönhetően végre eladhatjuk ingatlanunkat. Ha lakásunk már szerepel az ingatlaniroda adatbázisában, de gyorsítanánk a folyamaton, tehát mielőbb értékesíteni szeretnénk, akkor érdemes változtatni néhány dolgon. Egy-két tipp, ami megsokszorozhatja az érdeklődők számát:

- Módosítsunk a hirdetési szövegen, ha úgy tetszik, teljesen írjuk - illetve fogalmaztassuk át az ingatlanszakértővel! Minden ingatlannak megvan a maga előnye egy másik-hasonlóval szemben, ezeket emeljük ki annyira, amennyire csak lehet!

- Nem túl népszerű ötlet, de higgyük el, ha akár csak minimálisan is, de csökkentjük az árat, és ezt határozottan ki is emeljük, nagy az esély arra, hogy megduplázhatjuk az érdeklődők számát! A csökkentés legyen jól látható, szembetűnő és figyelemfelkeltő!

- Ha teljesen új képeket készítünk az ingatlanról, ha a fotók jó minőségűek, valamint, ha a lakás előnyös részeiről árulkodnak, jóval többen keresik majd fel a hirdetést. Ezzel együtt az apró belső változtatások is pozitívan hathatnak az eladásra, akár csak egy csinos bútordarab ízléses elhelyezése, vagy napsütésben fotózott erkély. 

Ne adjuk fel tehát, bízzunk a szakértőkben, működjünk együtt és az eladás nem sokáig várat majd magára!

 Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1007760188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása