Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Bérbe adjam, ne adjam?

Tévhitek és jogos félelmek

2015. június 26. - Az értékbecslő

Egy általános helyzet: van egy lakásunk, melyet nem használunk, de nem kívánjuk eladni sem. Költségek és számos intézni való viszont bőven akad vele kapcsolatban, így az egyik lehetőség, hogy bérbe adjuk ingatlanunkat. Felmerülnek azonban bennünk az ezzel kapcsolatos félelmek, aggályok, melyek miatt vonakodunk a döntéstől. Telnek, múlnak a hetek, hónapok és nem jutunk egyről a kettőre. Ebben próbálunk most egy kicsit segíteni.

Kellő odafigyelés és körültekintés – mindenre kiterjedő biztosítékok
Ha mindenre gondolunk és szakember által megírt, a legapróbb részletekre is kiterjedő bérbeadási szerződést kötünk, nem lesz ok aggodalomra ingatlanunkkal kapcsolatban. Kis ráfordítással sokkal nagyobb anyagi veszteséget előzhetünk meg, melyet szakértelem hiányában kellene megtapasztalnunk. Kezdve a mind a két fél – valós - személyes adatainak rögzítésével, a bérleti díj megállapításán át a hatósági papírok beszerzéséig, bízzunk mindent ügyvédre, esetleg ingatlanos segítségét is bevonva.

shutterstock_119959270.jpg

Rögzítsük pontosan a lakás, ház jelenlegi állapotát, mely nagyon fontos arra a helyzetre nézve, amikor azt visszakapjuk a bérlőtől.

Írjuk le pontosan a bérleti díj összegét, annak pontos, periodikus fizetési ütemezését a fizetés módját, eszközét. Fontos rögzíteni a bérbeadás hosszát, annak határozott, vagy határozatlan idejét is. Le kell írni az ingatlan pontos helyét, méretét, állapotát. A bérlő és a bérbeadó jogait is - különös tekintettel a kaucióra és annak sorsára is - a bérleti szerződés megszűnésének esetén. Ki kell térni a késedelmes fizetésre, a halasztásra és az ebből adódó szankciókra. Meg kell határozni azt is, hogy milyen feltételekkel lehet a szerződést felmondani mind a bérlő, mind pedig a bérbeadó oldaláról.

Bele kell foglalni a szerződésbe pontosan, körültekintően, hogy a lakással kapcsolatos esetleges költségek kit terhelnek és milyen mértékben. (Gondolunk itt karbantartásra, központi berendezések költségeire, stb.) Pontosan meg kell fogalmazni a bérbeadó jogait arra az esetre, ha a bérlő a bérleményt nem megfelelően használja, (esetleg rongálja, a lakást érintő munkálatokat folytat a bérbeadó engedélye nélkül, netán önhatalmúlag azt másnak kiadja.) Ilyen és ehhez hasonló esetekre is van megoldás egy tökéletes szerződésben, nem kell attól tartanunk, hogy bajba kerülünk. Fontos tehát, hogy a szerződést hozzáértő szakember, jelesül ügyvéd segítségével és annak közreműködése mellett kössük meg. Ha az aláírt szerződéssel közjegyzőhöz fordulunk, az okiratba foglalja, mely végre hajtható. Így a bérleti díj nemfizetése esetén a bérlő gyorsan kilakoltatható.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr257573174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása