Noha rengeteget beszélünk arról, hogy az ingatlanpiac a ki tudja hányadik fénykorát éli, noha a lakásárak rég nem látott mértékben kúsznak az egek felé, noha a kínálat és a kereslet egyáltalán nincsen összhangban, nem árt arra is figyelmet fordítani, hogy lassan nem lesz mit eladni.
Kicsit szélsőség – bevallom – amit itt kifejezésre juttatok, mégis úgy érzem, érdemes komolyan venni és végre valóban nyitott szemmel járni, tovább megyek…talán tenni is valamit, hogy fenti állításom minden félelmünk ellenére sose igazolódjon be.
Tudnék-e egyáltalán építeni, ha feltett szándékom lenne?
Nem is volt olyan régen, nagyjából az ezredforduló környékén, amikor a tulajdonomban lévő vállalkozás 4-6 lakásos társasházakat épített, a mostani irodám környékén, Budapest XI. kerületében.
Munkatársaimmal valódi, jól összekovácsolódott csapatban dolgoztunk, kiválóan együttműködő alvállalkozókkal. A tervek szépen és zökkenőmentesen váltak kézzelfoghatóvá, büszke szemlélői voltunk munkánk eredményeinek.
Míg nem aztán 2008-ban megéltünk a mindannyiunk által rettegett válságot, melynek „köszönhetően” alvállalkozóim rendre szétszéledtek.
Már csak emlék a jól működő, összeszokott csapat, ma csak a fényképek bizonyítják a zökkenőmentes, valódi, tanult szakemberek általi munkák jó hangulatát. Ma már régi kollégáim Bécsből készítenek önarcképet…..és nem kiránduláson, hanem állandó lakhelyükről. A bádogosom, Kanadában keresi kenyerét. Több szerkezetépítőm Münchenben él, és nem célja a hazaköltözés, ott alapítottak családot is.
Szomorú és egyben ijesztő is. Mármint a hazai munkaerőpiacra, építőiparra nézve.
Persze nem ismeretlen a helyzet, tisztában vagyunk vele, hogy képzett, tisztességes és munkájához valóban értő szakembert manapság igen nehéz – ha nem lehetetlen találni, ha valaki mondjuk építőipari vállalkozásba kezdene. Lassan egy külön szakma kell ahhoz, hogy valaki kőművest, burkolót, ácsot, vagy mondjuk festőt toborozzon, ha ingatlan kivitelezésre adná a fejét.
A szakmunkások külföldre vándorlása óriási problémát generált a hazai építőiparban. Hiszen, ha ez még nem lenne elég, akkor ott a másik gond, mégpedig az utánpótlás hiánya. Ami pedig ezt a tényt megmásíthatatlanul a felszínre hozta, az az építési piacon történt óriási bővülés. Világossá vált az építőipari szakmunkások hiánya, illetve az ilyen irányú képzés hiányosságai is. Az elmúlt években egy felmérésből az derült ki, hogy – noha a megrendelések száma alacsony – nincsen a piacon szakképzett munkaerő. Az összes – ebben a szegmensben létező – szakma hiányszakmának számít. (Úgy mint ács, burkoló, vasbeton szerelő, fűtés szerelő, villanyszerelő, asztalos, ács, kőműves, vagy akár szerkezetlakatos.)
Még, ha az oktatás megfelelő mértékű és zökkenőmentes lenne is, és nem hagyna kívánnivalót maga után annak minősége sem, a vállalkozók nagy százaléka mégis tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező szakembereket kívánna alkalmazni – érthető módon persze. Viszont jó szakemberré az évek alatt megszerzett tapasztalat teszi a „mestert”, de hogyan szerez tapasztalatot egy gyakornok, ha nem alkalmazzák.
Ismét elérkeztünk a 22-es csapdájához.
Ha valaki mégis alkalmazná őket, akkor fizetésükkel arányos lenne motiváltságuk és ennek köszönhetően szakmai fejlődésük is. Az igazság ugyanis az, hogy egy kezdő szakmunkás gyakorlati tudását (vagy nem tudását) a legtöbb helyen meglehetősen karcsú fizetéssel honorálják.
Van-e megoldás? Létezik-e valóban hatékony orvoslása ennek a tarthatatlan állapotnak, vagy marad a kétségbeesett kiáltozás? : Gyertek haza!
Utóbbi kérésre nem igen hallgatnak már évek óta. Sokan a három-négyszeresét viszik haza az itthoni béreknek. (….és már a megélhetésben sem mutatkoznak eget rengető különbségek…..)
Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/
