Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Gigantikus családi házak-nem jó manapság a nagy méret.

A tied nagy? Hát, nem biztos, hogy az a menő!

2018. július 22. - Az értékbecslő

Pedig én abban voltam ezidáig, hogy ha nagy, az csak jó lehet….minek szűkösködni? Márpedig kiderítettem, hogy nem minden helyzetben nyerő az, ha valakinek nagy.

Házra gondolok.

Magyarországon irdatlan mennyiségű családi ház van, és ezek közül is óriási azoknak a száma, melyek igen csak magas négyzetméter számmal rendelkeznek.

Ezek a házak – az én meglátásom szerint – nem nagyon kellenek, gyakorlatilag a kutyának sem. Egy kisebb vagyon fenntartani is őket, nem, hogy megvásárolni, és arról nem is beszélek, hogy mi van, ha felújításra kerül a sor….aztán ebből következik, hogy később eladni sem lesz egyszerű, ha az előbb említett jellemzőire empírikus tapasztalás által rájövünk.

nagy_haz_nagy_rezsi.jpg

A lakásokhoz képest ezek a „paloták” jobban veszítenek értékükből. Ennek aztán az lehet a következménye, ha a monstrum eladó sorba kerül, minél tovább várunk a kiköltözéssel, annál kevesebb ellenértékre számíthatunk…kvázi a továbblépés is nehezebb lesz.

Ebből én azt a konzekvenciát vontam le, hogy ördögi körbe kerülhetünk egy olyan döntéssel, ami amellett szól, hogy „Ugorjunk bele, vegyük meg a kétszáz négyzetméteres palotát!

Mondom ezt annak tükrében, hogy bizony azért a XXI. században a korábbiakhoz képest megjelenő társadalmi változások igen csak szembetűnőek. Értem ez alatt, hogy a fiatalok nem igen szeretnének otthon maradni, ha felnőnek és saját családjuk lesz. Nem igazán preferálják a három-de még a kettő generáció együtt élését sem, legfeljebb szükségmegoldásként.

Ilyenkor aztán, ha a gyermekek kirepülnek, már óriásninak tűnhet egy száz négyzetméteres ház is az ott lakóknak, ha ketten maradnak, arról nem is beszélve, ha egyedül. Még fokozhatjuk azzal, ha mondjuk tetőtér beépítéses, vagy több szintes a ház, mert valljuk be, a kor előre haladásával azért a lépcsőzés kellemetlenségeivel sem árt számolni.

Ha ezzel mondjuk tisztában van minden halandó – és feltételezem, hogy így van – akkor jó dolog megfontoltnak lenni már a harmincas éveinkben. Már csak azért is, mert ha nekünk már óriásivá válik és sem fenntartani sem takarítani (kerti munkákról nem is beszélek) nem tudjuk – s nincs is ingerenciánk megkérni erre senkit – eladni sem lesz könnyű.

Ezek az óriásházak egyébként nem ritkán még a 300 négyzetmétert is elérik, és kb harminc-negyven évvel ezelőtt épültek, nagy számban. Korukból adódóan persze nem, hogy felújításra szorulnának,  de bátran mondhatjuk, hogy műszakilag már erős hiányosságokat hagynak maguk után. Energetikai paramétereik finoman szólva sem épp ideálisak, főleg, ha a közmű árakra gondolunk. (Kivétel persze itt is van, hiszen a passzív házak esetében nyilván kb ennyi idő alatt térülnek meg az erre fordított befektetések.)

A folyamatosan – nem kis mértékben – emelkedő lakásárak pedig még csak rontanak az ilyen óriásházak eladási esélyein, hiszen nagy átlagban az emberek próbálják kisebb területen megoldani az életüket.

Tehát látjuk, hogy középkorú házak – nem úgy mint a veterán autók – cseppet sem kelendőek. Fűtési rendszerük nem túl korszerű, a nyílászárók sem épp rásegítői a takarékosságnak, és nyilván való, hogy a villanyvezetékek is örülnének egy kis átalakításnak (főleg manapság a konyhai gépek elterjedése miatt ).

Végszóként talán annyi – a tapasztalataim alapján – hogy családi házat mindig macerásabb volt eladni, mint a lakásokat. Úgymond különlegesebbek, specifikusabbak,így értékesítő és vásárló nem egy könnyen találkoznak az ízlések birodalmában.

Családi házas „témában” is olvashatnak nemrégiben megjelent könyveimben.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr3714128139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása