Rétköz Vagyonértékelő blog.

Megint egy jó hír! Újabb illetékcsökkenés a levegőben?

2018. január 21. - Az értékbecslő

A cikket még karácsony előtt írtam és csak most került fel a blogomra. Jó hír, hogy a szándékból már valóság lett, az illetéktörvényt módosították és 2018.01.01-től hatályos. 

A minap olvastam egy irományt arról, hogy mostani kormányunk feltett szándéka segíteni azokon, akik lakásvásárlásra szánnák a fejüket. Törekednek ugyanis arra, hogy a lakásvásárlás minél egyszerűbben megtörténhessen, minél könnyebb legyen lakáshoz jutnia mindenkinek. Úgy legyen!

 Már a CSOK is ezt hivatott szolgálni és nem különben a NOK intézményének a bevezetése.

illetek.jpeg

Aztán itt van a másik jó dolog – mármint az eladói oldalnak történő könnyítés – hogy a lakásértékesítések után az ÁFA lecsökkent 5 százalékra. Véleményem szerint ez is egy igen figyelemreméltó dolog, főleg egy nagy értékű ingatlannál.

Van a levegőben egy javaslat, mi szerint:

Létezik az ismert cserét pótló vételi illetékkedvezmény, (egy éven belüli eladás-vásárlásnál van érvényben) melyet most módosítanának. E szerint pedig a lakásvásárlást megelőző három és a vásárlást követő egy éven belül eladott másik lakás eladását vennék figyelembe. Ez természetesen érvényes lenne az új építésű ingatlanokra épp úgy, mint a használt lakásokra.

Óriási segítség lenne ez azok számára, akik sajnos nem tudnak egy éven belül másik ingatlant vásárolni, megjegyzem rengetegen vannak. Így, ők is érvényesíthetnék az illetékkedvezményt.

A vagyonátruházási illetéket csak az eladott és megvásárolt lakások értékének a különbözete után kell megfizetni. (A vevőnek ugyanis egy lakásvásárlással illetékalapja keletkezik, amit csökkenthet így a vásárlást követő illetve megelőző egy éven belül eladott ingatlan értékével.)

Akkor mi várható – a remények szerint?

A javaslat értelmében – ha törvény lesz belőle – illetékmentességet kapnak majd azok, akik a lakás megvásárlását követő egy éven belül az újonnan megvásárolt ingatlannál magasabb áron adták el lakásukat, de a javaslat szerint ennél hosszabb időt kapnának majd az emberek, valamint az illetékmentességnél annak a lakásnak az értékét is figyelembe vennék, mely a vásárlást megelőző HÁROM éven belül került eladásra.

Ezzel együtt a vásárlást követő időszakban eladott lakás értékét persze ezután is csak abban az esetben lehetne levonni az illetékalapból, ha az eladás a vásárlást követő egy éven belül jött létre.

Itt meg kell említeni azt is, hogy vannak olyan eladók, akik több ingatlant értékesítenek illetve vásárolnak.  Ebben az esetben az illetékkülönbözet megállapításakor mindössze egy cserét lehet csak figyelembe venni minden egyes cserével és vásárlással szemben.

Amennyiben pedig az illető a további cserékkel illetve vásárlásokkal szemben nem igazol további cserét, értékesítést nem tud bizonyítani, akkor ezeknek az illeték kötelezettsége a korábbi szabályok szerint lesz figyelembe véve.

Az ilyen költségcsökkentő lehetőségek mindig új reményekkel szolgálnak azoknak, akiknek minden fillér számít, és azoknak is, akik jó anyagi körülmények között élnek. Hiszen a sok kicsi sokra megy alapon – szólás mindenkire érvényes. Ugyanakkor, ha nagy értékű ingatlanokról van szó, akkor olyan, mint „kicsi” nem is igen létezik.

A lakáseladásról, illetve lakás vásárlásról szóló könyveimben részletesen beszámolok és értékes tanácsokkal szolgálok olvasóimnak a sikeres adásvételi szerződés létrejöttének elősegítése érdekében.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1313592367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.