Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Hogyan hat a forintosítás az ingatlanpiacra?

2015. április 25. - Az értékbecslő

shutterstock_128953511_kicsi.jpgA tavalyi évhez képest másfélszeresére nőtt az ingatlanpiac forgalma januárban, olvashattuk a Duna House becslésében. A gyorsuló növekedés előidézésben több tényező is szerepet játszott, az idei évben pedig számos gazdasági hatás is közvetlen, illetve közvetett hatást fog gyakorolni erre az élénkülésre, ezért nehéz megjósolni, hogy az erős indítás után hogyan fog telni az év többi része. Bár a fejlemények biztatók, tartós fellendülésről korai beszélni. A banki elszámoltatás, forintosítás, de a banki hitel-kihelyezési nyomás is mind-mind éreztetni fogja hatását, ahogyan a szezonalitás is – tavasszal és ősszel van az ingatlanpiac csúcsszezonja.

Február elsejével lépett érvénybe egy fontos változás: megszűntek a devizaalapú lakáshitelek, ezek helyét váltották fel a forintalapúak, a bankok pedig visszaállították a hitel eredeti kamatszintjét is. Amíg ez nem következett be, a tavalyi második félévben csökkent a kínálat, hiszen sokan addig vártak lakásuk eladásával. Az elemzők szerint a forintosítás után ezek a rejtett kínálatok is megjelennek, így az árak csökkenni fognak.

A szakértők viszont óva intenek az azonnali cselekvéstől: április végéig érkezhetnek meg az elszámolással kapcsolatos levelek, amelyben az új konstrukciók, kamatok és költségek olvashatók, ebben találhatók az adósok számára a törlesztés további feltételei. A törlesztő részlet csökkenése így legkorábban májustól várható, addig a jelenlegi összegek terhelik az adósokat. Ezzel kapcsolatban több tényezőt is kell mérlegelni, a devizahitelek kiváltására felajánlott forinthitelek kamata háromhavonta változhat, de választható fix összeg is. Az ügyfélnek kell mérlegelnie, hogy melyik lehetőséget választja.

A keresleti piac sokak szerint átmeneti, mely az elkövetkező 1-2 évben nőni fog, ez pedig ismét árbeli csökkenést eredményez majd. A forintosítás hatásai csak második félévben lesznek érezhető, ezzel kapcsolatban is kérdéses, hogy milyen intenzitással és hogyan. Mivel az érintettek száma nagy, ezért jelentős, észrevehető következményeket jelenthet – ezt viszont még a szakemberek sem tudják megjósolni, az viszont kétségtelen, hogy ez az egyik legizgalmasabb időszak évek óta.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr97395622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása