Rétköz Vagyonértékelő blog.

A falakon túl

2020. január 25. - Az értékbecslő

Menjünk kicsít távolabb!

Elég sokat írok – természetesen nem véletlenül – arról, hogy melyek épp az aktuális ingatlanárak, s arról is, hogy milyen mértékben nőnek, esetleg csökkennek országos viszonylatban.
budapestrol_videkre.jpg

Külön meg szoktam említeni Budapestet, hiszen a fővárosi ingatlanpiac rendkívül sokakat érintő téma.

A mai helyzet

A budapesti áremelkedés a piacon óriási, és a különbség a nagyvárosok és a külterületek között szintén szembetűnő.

Ami a fővárost illeti, nagyon fontos megemlítenem, hogy a munkaerőpiac rendkívül nagy kínálata miatt sokan kívánnak ide költözni. Ezt a pestiek nyilván közvetlen közelről is tapasztalják, lépten – nyomon a jó értelemben vett „bevándorlókkal” találkozhatnak. Nem feltétlenül vásárlás céljából, sokkal inkább bérleményt keresnek a munkájuk miatt, elkerülve ezzel a sokszor nagyon kényelmetlen ingázást.

Ezzel a ténnyel a befektetők is tisztában vannak, s éppen ezért a budapesti ingatlanok aranybányának számítanak. Szinte a legjobb befektetésnek bizonyul a lakáskiadás, mert láthatóan óriási a kereslet.

Itt persze elindul a dominóelv, mert az albérletek árnövekedését hozza magával a hatalmas igény. Ha valakit tanulmányai, vagy munkahelye kényszerít napi szinten a fővárosba, annak fel van adva a lecke, ha szállást keres magának hosszú távra.

Valóban, csak, ez az egy megoldás lenne?

Nézzük csak! A budapesti lakásárak jóval a magyarországi átlagárak felett vannak, ugyan ez mondható el a bérleményekről is. Országos szinten majdhogynem csak a fele az emelkedés a fővároshoz képest. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy vidéki lakás ára körülbelül harmada egy budapesti – hasonló paraméterekkel rendelkező – ingatlannak. A külterületek – agglomeráció – ugyanakkor szintén egyre csábítóbbak az árukat tekintve mindenképp.

Mi következik ebből?

Nekem rögtön az, hogy akinek nem fontos a forgatag, a falak közé zárt, zsúfolt Budapest munkája végeztével, az okosan dönt, ha körülnéz és az agglomerációban keres magának ideiglenes otthont. (Vagy épp hosszú távra vásárol magának egy lakást, vagy házat.) Egy fővárosi külterületen lévő ingatlanból ingázni nem vesz el több időt sokszor, mintha a belvárosban laknánk. Sőt, néha kifejezetten gyorsabb a hazaérkezés, aki Budapesten él, pontosan tudja ezt.

Tömegközlekedéssel még inkább lerövidíthetjük az időt, hogy eljussunk munkahelyünkre, majd dolgunk végeztével haza, s még anyagilag is jól járunk. Elkerülve a délutáni kellemetlen, már-már bosszantó csúcsforgalmat. Nem beszélve arról, hogy kb. fele annyit kell bérleti díjra kifizessünk külterületi otthonunkban, mint belvárosi viszonylatban.

Én azt mondom, érdemes megfontolni ezt a lehetőséget is, ha már ingázni kényszerültünk.

Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő

http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4715427226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.