Rétköz Vagyonértékelő blog.

A napfény nem csupán a nyár kiváltsága!

Az energia nem vész el…csak átalakul….

2017. június 16. - Az értékbecslő

A fenti cím is átalakulva jelenik meg természetesen, hiszen a nagy tudós mondata nem egészen így hangzik, hanem konkrétan az anyagról állapítja meg, hogy átalakul. De akkor az energiáról szintén elmondhatjuk ugyan ezt.

napelem_napenergia.jpg

Ráadásul ez igen jó hír a napjainkban hatalmas méreteket öltő környezetszennyezésre is gondolva. Noha, egyre inkább odafigyelünk és próbáljuk ész vesztve menteni a menthetőt, úgy tűnik, nagy a baj. Az emberiség óriási károkat okozott saját magának több száz év alatt. Amit ebből visszafordítani már nem igen lehet, az nem más, mint a fosszilis energiaforrások teljes mértékű kimerülése. Ebből adódóan jön a képbe cikkem alcíme. Hiszen más választásunk nem marad, mint átalakítani az energiát, tehát figyelmünket az alternatív energiaforrások felé fordítani. Persze csak akkor, ha túl szeretnénk élni.

Fosszilis energiaforrásaink már sajnos olyannyira korlátozottak, hogy még pár év és teljesen ki is merülhetnek. Ezért aztán valóban nem marad más választásunk, mint a megújuló energiaforrások felé fordítani a figyelmünket, hogy ezt a súlyos, fenyegető problémát orvosolni – illetve inkább – megoldani tudjuk. Egy fenntartható energiagazdaságot lenne szükséges kiépíteni ahhoz, hogy dédunokáinknak is legyen létjogosultsága a Föld nevű bolygón, s a megújuló energiaforrásokon kívül úgy tűnik más lehetőségünk erre nem nagyon van.

A megújuló energiaforrások ráadásul még a környezettudatos gondolkodás szem előtt tartását is biztosítják, és nem szabad azt sem elfelejteni, hogy jóval olcsóbb megoldásnak bizonyulnak, mint a fosszilis forrásaink. Természetes energiát biztosítanak a fűtésre, meleg-víz biztosítására, sőt, mit több, hatékonyságuk megegyezik a fosszilis energiahordozókéval!

Azért is fantasztikusan jó megoldás, mert hiszen folyamatosan megújul, méghozzá ezért az embernek semmit sem kell tennie, hiszen a természet törvénye kézben tartja  a folyamatot, és még újra is termelődik az energia anélkül, hogy egy fadarabot odébb kelljen tennünk A lényeg tehát az, hogy ezek az energiák folyamatosan a rendelkezésünkre állnak, nem kell attól tartanunk, hogy kifogynának. Itt van például a napenergia. A nap által biztosított energia meleget és elektromos áramot is biztosít, gond nélkül, noha ez még egy viszonylag új technológiának tekinthető itthon.

Pedig két módon is alkalmazható, közvetlenül és közvetve is. A közvetlen elektromos energia többek között mechanikai munkavégzésre, a közvetett alkalmazás pedig általában a melegedésünket hivatott biztosítani. A hasznosítás két módon történik, egyrészt amikor nem használunk az energia felfogására külön berendezést, ezt nevezzük passzív hasznosításnak. A másik mód a napenergia kiaknázására – tehát felfogására és elvezetésére – amikor speciális berendezéseket is használnunk kell, tehát ebben az esetben a hasznosítás aktív lesz.

Az aktív hasznosító rendszerek nem csak befogadásra, hanem tárolásra, és hasznosításra is alkalmasak. A közvetlen hasznosítást biztosító aktív rendszerek legfontosabb része a napkollektor. Elnyeli a napsugarakat, majd az ott keletkezett hőt átadja. Ezért leginkább meleg víz ellátásra, és fűtés rásegítésre használják, családi házakban.

Az elnyelt napenergia akkor segítheti a felmelegedéshez szükséges költségek csökkentését, ha azt, a lakás fűtőkörének hálózatába juttatják, egy úgynevezett hőcserélőn keresztül.

A beruházási költségek azonban viszonylag magasak, azok várható megtérülését természetesen nagymértékben befolyásolja a változó és-vagy gyenge napsütés, különösen télen. (pedig télen lenne rá nagyobb szükség)

Ami a passzív energiahasznosítást illeti, nos itt a beruházási költségektől aligha kell tartani, azonkívül rém egyszerű megoldás. Akkor beszélünk egy ház esetében passzív energia-felhasználónak, ha kihasználjuk az évszakok adta adottságokat, illetve egyúttal védekezünk azok „káros” hatásai ellen. Egy parasztház típusú épület pl. mely verandával, tornáccal rendelkezik, védhet bennünket az eső és az erős, túlzott napfény ellen, viszont télen engedi a házba áramolni a fényt úgy, hogy az épület szerkezetét közben megóvja.

Tehát a most épülő családi házaknál jó ötletnek tartom – nem én találtam ki -  az épületek ablakait főként a déli részen elhelyezni. Így jóval több napenergia érkezik a házba, tehát a fűtési időszakokban kihasználva azt, egy kicsit spórolhatunk. Ha a déli oldalra kerül, mondjuk egy átlátszó üveges beépített terasz, vagy télikert, az is jelentősen csökkentheti a fűtési költségeket. Nagyszüleink még tudtak valamit…mi pedig átvehetnénk tőlük bölcs ötleteiket, hasznos megoldásaikat!

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9412600423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.