Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Hoppá! Újabb rendelet a lakáshiteleknél!

Már megjelent a Közlönyben is, tehát hivatalos az információ

2018. szeptember 16. - Az értékbecslő

A hitelezéssel kapcsolatos szabályok október elsejével módosulnak, mégpedig Magyar Nemzeti Bankos rendelettel. Ezt már korábban is sejteni lehetett, de most már fix, hogy azok a változó kamatozású hitelek, melyek 5 éven belül változnak, ott a törlesztő részlet, ami korábban maximum ötven százalék volt, most huszonöt százalékra csökken, míg az öt éves hiteleké harmincöt százalékra esik vissza.

megujult_a_lakashitel.jpg

Arra világítottak rá a közleményben, hogy – mivel a jelzáloghitelek nagy százalékban tizenöt, de inkább húsz éves futamidővel köttetnek – prioritás élvez, hogy ezen hosszú időintervallumon belül, a felmerülő kamatváltozás a lehető legkisebb fizetési nehézséget eredményezze. Mert ugye, nem kell senkit emlékeztetni szélsőséges esetekre, amikor ezreknek kellett szembesülni a fizetésképtelenség nem ritka helyzetével.  A rövidebb időre megkötött, fix kamatozású kölcsönöknél eléggé általános, hogy a részletek igen jelentősen megugranak egy kedvezőtlen kamatváltozás esetében. Ezáltal aztán a háztartások terhei is nagy mértékben növekednek.


A most (élesben október egytől) megváltoztatott szabályozás azt kívánja elérni, hogy fix kamatozású hitelek irányába tolódjanak az emberek, ezáltal pedig kiszámítható legyen a törlesztés, kvázi könnyebb előre látni a háztartás terheit. 

Az ősztől beadott kérelmeknél a mostaninál alacsonyabb JTM határokat fognak alkalmazni, ami az öt évnél hosszabb futamidejű jelzálogkölcsön kérelmeket illeti, persze ez függ a kamatperiódusok hosszától is.

Ami még érdekes – és fontos is - , hogy ezekkel a módosulásokkal azt is hivatottak biztosítani, hogy a családok bizonyos elérhető tartalékokkal is rendelkezzenek egy esetleges kedvezőtlen kamatváltozás bekövetkeztekor.

Akik pedig jóval magasabb ellenőrizhető, rendszeres jövedelemmel rendelkeznek, azok nyilván ezután is magasabb törlesztő részlet mellett kapnak majd hitelt.  Konkrétan ez annyit jelent, hogy jövő júliustól a korábban négyszázezer havi jövedelemről, ötszázezerre emeli annak feltételét, hogy magasabb arányú törlesztő részletet vállalhasson be valaki.

Mi a helyzet a már felvett, módosítani kívánt hitelekkel?

Nos, a rendelet természetesen azokat is szabályozza. Mégpedig úgy, hogy azok kamatkockázatát is mérsékli, hiszen a szerződés módosításnál, vagy épp a hitel kiváltásánál, az adósságfék szabályokat nem szükségszerű alkalmazni abban az esetben, ha az újonnan felvett hitel kamat periódusa nem rövidül meg.

Ha valakit bővebben is érint a téma – ahogy én is tájékozódtam – a Magyar Nemzeti Bank internetes oldalán találhat információkat és hasznos tudnivalókról is értesülhet.

Ami pedig a hiteleket illeti, továbbra is az az álláspontom, hogy „Csak óvatosan!”

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9314242797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása