Rétköz Vagyonértékelő blog.

Lakás aranya – Garázs ezüstje

2019. január 06. - Az értékbecslő

Az ingatlanpiac dübörög. Szerencsére. Viszont az árak, olyan mértékben elharapóztak, hogy gyakorlatilag ember legyen a talpán, aki manapság minden gond (pláne hitel) nélkül lakást vásárol magának.
garazs.jpg

Mégis elkelnek a lakások. Nyilván azért is, mert sokan nem lakhatási célra vesznek ingatlant, hanem befektetési szándékkal.

Manapság pedig – főleg az őszi hónapok kezdetével – rengetegen vannak, akik ugyan ebből a megfontolásból inkább garázst vásárolnak, s azt adják bérbe.

Nyilván nem aranybánya, mint mondjuk a lakáskiadás, hiszen bérleti díjra a lakásokhoz képest csak töredékét kapjuk, mégis vannak előnyei. Főleg azoknak, akiknek mondjuk nincsen elegendő mozdítható tőkéjük házba, lakásba fektetni.

Érvek a garázsbefektetés mellett

Először is, jóval olcsóbbak, mint a lakások. Ha például egy olyan helyen lévő garázst vásárolunk, ahol a kínálat gyenge, akkor kiadni szinte azonnal lehetséges, sok esetben jó hosszú távra is.

Sok bosszúságunk sem lesz vele, hiszen a garázs szinte egyáltalán nem amortizálódik. Még hosszú évek alatt sem kell valószínűleg a felújítási költségek miatt aggódnunk.

Azokat a garázsokat, melyek a városközpontban, vagy annak közelében vannak a legkönnyebb kiadni. Hiszen a városokban általában fizetős a parkolás, de még így sem találunk megállóhelyet. A fűtött garázsok is rendkívül népszerűek, és itt jön a képbe a „nem csak autónak jó a garázs” szemlélet. Vannak ugyanis olyan vállalkozók, boltosok, akik kifejezetten garázst keresnek üzletük számára.

A garázsok nagy előnye még, hogy – amennyiben befektetésre vásároljuk –a bérleti díj – arányaiban! – nagyobb lesz, mintha lakást vásárolnánk. Emellett a garázsnak havi költségei sincsenek, vagy elenyészőek (villany, víz rendelkezésre állás).

Hallottam már olyan garázstulajdonosról is, aki napközben egy illetőnek, éjszakára pedig egy másik személynek adja bérbe a helyiséget.  Ez úgy lehetséges, hogy mondjuk a garázs felett lévő lakásban élő éjszakára beáll az autóval, reggel munkába megy, és ebben az időben pedig egy közelben dolgozó áll be autójával – megoldva így a parkolását, ha amúgy az szinte lehetetlen lenne a környéken.  

Garázst kiadni egyébként úgy is lehetséges, hogy maga a tulajdonos is használja például éjszakára, napközben viszont kiadja valakinek – bevételi forrásként kvázi. Nem régiben két ismerősöm is ezt a megoldást választotta.  Ezek persze már bizalmi dolgok, hiszen egy garázsban is lehetnek személyes holmik, értékek, melyeket nem szívesen „osztunk meg” másokkal.

Sokan vásárolnak garázst – kiadási célból – emeletes parkolókban, parkolóházakban, én viszont ezt nem igazán ajánlanám. Az a tapasztalatom, hogy az autósok problémásnak, macerásnak tartják ezek használatát, nem szívesen bérelnek ilyen helyen garázst.

Tehát, ha befektetésben gondolkodsz, és nincs pénzed aranyra – és aranybányát adó lakásra sem, megoldás lehet a garázs – mint ezüst. Ékszer ez is.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6614491456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.