Szülő-gyermek kapcsolat, a világon talán az egyik leginkább védett, s talán a legtisztább érzelmi töltettel bíró kötődés.

Vannak azonban – sajnálatos módon – olyan sorsok, élethelyzetek, melyekben ez a kapcsolat, hogy úgy mondjam elég vitatottá válik az érintettek életében.

Egy példa erre egy távolabbi ismerősöm története, aki több mint tíz éve vált el. Gyermekeivel – elmondása szerint – felhőtlen és valóban szeretetteljes volt a kapcsolatuk, egészen a válásig. Az a tény azonban, hogy már nem élnek gyermekeivel egy családban, teljesen megváltoztatta a gyermekek apjukhoz való viszonyát.

A férfi úgy gondolja, volt felesége hangolta a gyerkőcöket ellene, mivel elhagyta őt, és azóta sem tudta feldolgozni, hogy különváltak útjaik. A gyermekek egyre ritkábban voltak hajlandóak apjukkal találkozni, végül már egyáltalán nem tartják a kapcsolatot. A férfi éveken keresztül, minden lehetséges módon megpróbált közeledni gyermekeihez, akik már a telefont sem vették fel apjuknak.

Mindeközben – természetesen – a (minden bevételének negyven százalékát) gyermektartást rendszeresen utalta a feleségnek, még a gyermekek egyetemi tanulmányai alatt is. (Holott bírósági úton kérhette volna ennek eltörlését, azzal a jogos indokkal, hogy a gyermekek láthatása már évek óta elmaradt. Kvázi a válási megállapodás egyoldalúvá vált.)

Teltek múltak az évek, apa és fiai egyetlen szót sem váltanak, a férfi egyre elkeseredettebb, tehetetlen és tanácstalan.

Pár évvel a válás után lett egy újabb kapcsolata, ahol  született egy közös gyermek.

Története inspirált e cikk megírására, hátha valakinek éppen segítség lenne, aki esetleg hasonló helyzetbe került.

Mi legyen az örökséggel?

Nagy kérdés….főleg ebben az esetben, ha gyermekei szóba sem állnak vele – ráadásul feléjük semmilyen „bűn” nem terheli az édesapát. (Már, ha egy válás bűn….hiszen az éremnek mindig két oldala van.) Aztán van, hogy csak az egyik gyermek távolodik el a szülőtől…sérelmek, viták, meg nem bocsájtás…és még sorolhatnám. Több eshetőség előfordulhat, azt mondom, bár ne kellene ilyet látnunk.

Végrendelet
Az egyik esetben tudják az érintettek, hogy létezik végrendelet, a másik eset pedig az, hogy később, a hagyatéki tárgyaláson adják ezt tudomásukra. Valójában mindegy melyik helyzet áll fenn, a lényeg a következő:

Három példa a történetemből merítve, két gyermek esetében:
1. egyenlő rész – vita nélkül – ha az örökhagyó minden sérelem ellenére úgy dönt, hogy gyermekeire hagyja értékeit.
Itt az foglaltatik a végrendeletben, hogy mindkét gyermek egyenlő részben örököl, tehát 50-50 százalékban. Ilyenkor általában nincsen ellenkezés és vita, a végrendelet megtámadása csak szélsőséges esetben fordul elő, itt erre bővebben nem térünk ki. Az a tapasztalat, hogy az örökséget még azok a gyermekek sem utasítják el, akik még köszönésre sem méltatták életükben az édesapjukat.

2. mindent az egyik gyermek örököl
Ha az örökhagyó egyik gyermekét jelöli meg kizárólagos örökösének, két eset jön számításba. Az egyik, hogy belenyugszanak a végrendeletbe, nem támadják azt meg. A másik – jóval gyakoribb – lehetőség, hogy a „kirekesztett” gyermek vagy gyermekek nem egyeznek bele a szülő végakaratába, és jogi úton megtámadják a azt. Ha az örökhagyó – az amúgy öröklésre jogosult – bármely családtagját az örökségéből kizárja, úgynevezett „köteles rész” őket akkor is megilleti. A köteles részből való kizárásnak már komoly feltételei vannak. Ezért, ha, mi vagyunk a kizárólagos örökösök a végrendeletben, akkor sem árt tisztában lenni azzal, mit mond ilyenkor a törvény. 

3. másik oldal - semmit sem hagytak rám
A szülő kizárhatja bármely gyermekét az örökségből, de a köteles résztől való eltiltás csak kellőképp indokolt esetben lehetséges. Van törvény arra vonatkozóan, milyen helyzetet kell pl. egy gyermeknek teremtenie, milyen lelki – anyagi sérelmeket kell okoznia vagy milyen kötelezettségeit kell elmulasztania ahhoz, hogy bármelyik szülője ezt megtehesse.

Például:

- az örökös az örökhagyó sérelmére bűncselekményt követett el
- öröklésre érdemtelen
- az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette
- a tőle várható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá
- szabadságvesztésre ítélték és büntetését még nem töltötte le

Lelkiismeretünk és szüleink tisztelete sok kérdést pereskedés nélkül is megoldhatna. Ha két ember – akik egykor gyermeket vállaltak – felnőtt módjára, tisztességben tudna elválni, s nem vonná bele személyes érzelmeibe gyermekeit, s ami még rosszabb, nem használná fel őket egyéni sérelmei megbosszulására, talán nem lenne létjogosultsága ennek az írásnak sem. Én éveken át láttam ennek a férfinak a szenvedését, és végül lelki összeomlását. Nem adok tanácsot, nem formálok véleményt, mit kellene tenni, sőt…tovább megyek…én sem tudnám.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/