Rétköz Vagyonértékelő blog.

Fő az ebéd! No, meg a biztonság!

2016. december 09. - Az értékbecslő

Elnézést a szóviccért, de nem lehet elégszer hangsúlyozni lakásunk, házunk biztonságát, ha kell, tegyük meg ezt vidámabb formában, emellett tekintsünk a témára kellő komolysággal!

Beszéljünk ingatlanunk biztonságáról újra, és nézzük meg, mit tehetünk az ügy érdekében! Ebben próbálok most segítségére lenni mindazoknak, akik valóban tenni szeretnének nyugodt éjszakai álmaikért.

55613532_l.jpg

Két lehetőség van, vagyis minimum kettő. Az egyik, hogy biztonsági berendezéssel szereljük fel ingatlanunkat – ez is lehet többféle konstrukció – a másik pedig, hogy egy valóban kifizetődő (ne legyen rá szükség) biztosítást kötünk. A két megoldás természetesen egymással is jól megfér. A „dupla biztonságot” azok választják, akik valóban biztosra mennek – no és persze, akik ezt gond nélkül megtehetik.

Megjegyzés:

Az, hogy mit tehetünk meg és mit nem, nehéz kérdés. Azt szokták mondani – magam is előszeretettel alkalmazom ezt a mondást – „Késő bánat, eb gondolat!’” Ez fokozottan érvényes lakásunkra, hiszen ha baj van, és annak előzetes orvoslásáról nem gondoskodtunk, akkor már hiába szomorkodunk és bosszankodunk azon, hogy mit kellett volna tennünk.

  1. Térfigyelő rendszerek – házilag vagy távfelügyelettel

A saját kiépítésű biztonsági rendszerek viszonylag egyszerűen összerakhatóak, nem igényelnek felsőfokú mechanikai ismereteket, viszont nem árt konyítani valamit a számítógéphez. Már akár harminc-negyvenezer forintból összeállíthatóak, természetesen attól függően, hogy mennyire szeretnénk a minőségre törekedni.

Vannak rendszerek, melyek beltéri és kültéri megfigyelésre épp úgy alkalmasak, sőt a mostani konstrukciós csomagok általában már telefonnal (okos) is irányíthatóak, és két db kamerából állnak.

Megbízhatóak, és láthatjuk, hogy viszonylag olcsó megoldásnak mondhatóak. Ám, semmiképp sem pótolják azt a biztonságtechnikát, melyet a profi berendezések nyújtanak távfelügyelettel, többszintű riasztási lehetőséggel, illetve élőerős védelemmel. (Bár meg kell említeni, hogy a házilag kiépített kamerák képei mobiltelefontról is követhetők!)

A profi biztonságtechnika már azoknak kedvez, akik többre vágynak ettől. Ilyenkor mindenképp olyan céget érdemes választani, aki rendelkezik kamarai regisztrációval – ezt könnyen leellenőrizhetjük, tekintve, hogy a cégek büszkék erre! -, valamint olyat, aki hajlandóságot mutat a biztosítónkkal való közvetlen együttműködésre! Miért fontos ez? Azért, mert a biztosítók kizárólag akkor fizetnek teljes kártérítést, ha az otthon meglévő védelmi rendszerünk a Magyar Biztosítók Szövetsége előírásainak teljes mértékben megfelel. Ez úgy oldható meg a legegyszerűbben, ha még a kivitelezés előtt olyan céget keresünk, aki a biztosítási kötvényünkben foglalt rendszer tervét készíti el, és együttműködve a biztosítóval – telepíti azt.

  1. Ingatlanbiztosítás

Feltételezhető, hogy lakásbiztosítása az emberek túlnyomó részének van. Az egy másik kérdés, hogy a meglévő konstrukció valóban maximális védelmet nyújt-e, vagy inkább csak bosszúság lenne, ha tényleg baj történne. Ez általában sajnos, csak a káresemény létrejöttekor derül ki, konkrétan arra jöhetünk rá, hogy ingatlanunk bizony alul lett biztosítva.

Ezért jó, ha

  • Friss konstrukciót választunk, ami széles körben kiterjed a lehetséges összes kárra.
  • A meglévő biztosítást évente ellenőrizzük és – ha kell – a felmerülő, várható igényekre támaszkodva frissítjük. Különösen figyeljünk évfordulóknál!
  • Jó, ha odafigyelünk az önrész feltételeire és nagyságára!
  • Soha ne az ár legyen a döntő, mert megtéveszthet bennünket! (Olcsó húsnak híg a leve, viszont néha a legdrágább a legolcsóbb!
  • Mindig pontosan határozzuk meg az értéket – tehát soha ne az aktuális piaci, hanem az „újjáépítési költség” legyen a meghatározó!

Utószó:

Amennyiben káresemény történik, minden esetben a biztosított félnek kötelessége igazolni, hogy a biztosításban feltüntetett vagyontárgyak tényleg a birtokában - és saját tulajdonában voltak - amikor a kár bekövetkezett! A kifizetéshez szükség lehet hivatalos számlákra, illetve egyéb – ennek igazolásra alkalmas – dokumentumokra! Ezeket tehát minden esetben őrizzük meg!

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6712036595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.