Rétköz Vagyonértékelő blog.

Légy képben: Nemzeti Otthonteremtési Közösség

2016. június 06. - Az értékbecslő

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség létrehozásának nem titkolt célja az új lakások építési kedvének felvirágoztatása. A szövetkezeti modell alapja angol. A családok lakásokhoz jutnak, az építőipar pedig a fix megrendelések által újra fellendül(het). Látszólag tehát mindenki jól jár. Nézzük, valóban így van-e ez. Utánajártunk a részleteknek, az előnyöknek, és az esetleges hátrányoknak is.

10090925_m.jpg

Tudtad? A kormány céljai közt az is szerepelt, hogy versenytársat teremtsenek a lakás takarékpénztáraknak. Jelenleg nagyjából egymillió magyar rendelkezik megtakarítással a lakás takarékpénztáraknál. Rogán kijelentette, a mostani évi 8 ezer lakás helyett 16 ezer épülését álmodta meg a kormány. (Sajnos tény, hogy a válság óta nem igazán van előrelépés a lakásépítéseket nézve.)

Angliában és Portugáliában már működik hasonló rendszer, ott building society az elnevezése. A szövetkezetek évente bizonyos számú új lakás építését vállalják a tagok számára. Túl szép, hogy igaz legyen?

Az új szabályozás értelmében nagyobb lesz a felelőssége az építésszakmának. Cserébe viszont az építési szabályok olyannyira részletesek lesznek, hogy szinte teljes bizonyossággal lehet majd dönteni az adott épületek felépítéséről.

Az előzetes becslések szerint az új lakások építésének megugrása nem eredményezi majd az árak emelkedését, ugyanis áfacsökkentés is lesz.

A kérdés már csak az, hogy megéri-e foglalkozni a NOK-kal, ha lakásra gyűjtünk?

  • A NOK-nál kamatmentes hitel vár. A tagok ugyanis megelőlegeznek egy bizonyos összeget azoknak, akik a kiválasztások során szerencsésen szerepelnek.
  • A befizetés 30%-ára állami támogatást lehet igénybe venni (megbízható NOK szervező esetén), melynek összege évi 300 ezer forint, amit havi 83 333 forint befizetésével lehet maximalizálni. Lehet számolni. Ha 10 éven keresztül ennyi a befizetés, akkor 10 millió, azaz állami támogatással együtt 13 millió forintos otthon vásárlására futja belőle(+ugye önerő, hitelfelvétel). Mely cég számít „megbízható szervező”"-nek? Az, mely legalább 1000 lakóingatlan adásvételében közreműködik, és 2 éven keresztül adatot szolgáltat az MNB-nek. Ebbe a körbe jelenleg bizony csak kevesen tartoznak.
  • Gyors lakáshoz jutás? Miért is ne? Akár már egy hónapnyi tagság után is sikerülhet egy minumum 120 főt számláló közösség esetén, főleg, ha sokkal nagyobb összeget fizettünk be a többieknél – a célba vett maximális lakásértékhez viszonyítva. Ha többen gondolkodnak így, és nagyjából egyenlő összegeket fizettek be, a sorsolás dönt. No persze a licitnél önerőre is szükség van, ami a lakásár 20%-a.
  • A NOK esetében jól kiszámítható a pénzáramlás, azaz már szerződéskötéskor is lehet tudni, hogy egy bizonyos vételárú lakáshoz jutás mekkora összeg befizetését feltételezi. Ráadásul a lakásvásárlást plusz önerő és hitelfelvétel nélkül is meg lehet oldani, csupán egyenlő, időarányos befizetésekből.
  • Előnyös, hogy a NOK az állampapírok 3-4%-os hozamát is továbbadhatják tagjaik számára. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy a lakásvásárlások miatt kevés lesz a szabad pénzeszköz.

 

Ám jó tudni!

  • Az, hogy mikor jutunk lakáshoz, teljességgel kiszámíthatatlan. Attól függ, hogy az egyes tagok milyen összegeket fizetnek be, illetve, hogy a sorsolások milyen eredménnyel zárulnak. Így akár 10-15 év (ennyi a közösség maximális működési ideje) is eltelhet az életünkből, míg saját lakásba költözünk.
  • A NOK csakis új lakások vásárlására fordítható.
  • A NOK-nál elhelyezett megtakarítások nem OBA-védettek. A pénzügyi védelem a Ptk. és a Btk. szabályai által ugyan adott, de ez elég gyenge védelem. A szervezeteket emellett a Magyar Nemzeti Bank is felügyeli.
  • A NOK-ból nem lehet csak úgy kilépni. 10-15 évig is várakozni kell, azaz csak akkor kaphatjuk vissza a pénzünk, ha a közösség megszűnik. Szerencsére azonban a tagsági jogok kötelezettségek továbbadhatóak egy másik magánszemélynek. Ugyan szigorú feltételek mellett lehet csökkenteni a havi befizetés összegét, de nincs mód a befizetések szüneteltetésére.

 

A képlethez számoljuk még hozzá a kezelési költséget, és a belépési költséget is... A befizetett összeget csorbíthatja még az infláció, és kamatra sem számolhatunk. És ki tudja, a lakásárak is növekedhetnek addigra, míg hozzájutunk a pénzhez. Sajnos semmire sincs garancia.

Te belépnél ebbe az Otthonteremtési Közösségbe?

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr908783902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.