Rétköz Vagyonértékelő blog.

Lakástípusok és árak helyzete 2016

2016. április 22. - Az értékbecslő

Az ingatlanárak rohamosan emelkedtek a tavalyi évben, különösen Budapesten volt tapasztalható nagymértékű felfelé ívelés, ennek köszönhetően persze a piac is felpörgött.

Sokan mondogatták viccesen, hogy lassan az egész ország a fővárosba költözik, már aki nem kezd, mondjuk új életet külföldön. 

A befektetők is felfigyeltek még időben erre a szembetűnő tendenciára, ezért aztán hamar-gyorsan elkezdték felvásárolni a budapesti ingatlanokat. Mivel aztán a kínálat némiképp megcsappant, jöhetett az újabb áremelkedési hullám. 

40392725_m.jpg

Szerencsére – persze ez nézőpont kérdése – fenti folyamat stagnálni látszik, pontosabban fogalmazhatunk úgy is, hogy megállt, vagy minimálisra redukálódott az árak felfelé ívelése, ám sok szakértő szerint a folyamatos áremelkedés a mai napig tapasztalható, noha kisebb mértékben, mint egy évvel ezelőtt. 

A statisztikák alapján igen érdekes tények kerültek napvilágra, jelesül, hogy manapság a fővárosban még három-négyszer is drágább lehet az ingatlan, mint a többi városban, ide értve a megyeszékhelyeket és a nagyobb városokat is. 

Ettől függetlenül a többi nagyvárosi ingatlan árainak felpörgése is tapasztalható, és érdekes módon a legkeresettebb lakások még mindig a társasházi építmények, a családi házak után való érdeklődés elenyésző ezekhez képest, pedig kínálat bőven van.

Összegzésként tehát megállapítható, hogy most – persze akinek nem létszükség a fővárosban élni – okos döntés vidéken lakást, házat vásárolni, hiszen ezzel milliókat takaríthat meg. Ez épp úgy érvényes abban az esetben, ha az ingatlant „csak” lakhatási célra vásároljuk és akkor is, ha befektetési cél vezérel bennünket, hiszen látva a mostani helyzetet, a lakás most is a legjövedelmezőbb pénzforrásnak mondható. 

Az új és használt lakások terén egyébként lényeges különbség nincsen az árak alakulásában.

Mi a helyzet a panellakásokkal?

Mostanság a panellakások a legjobban kelendőek, meglepő módon sokkal többen érdeklődnek irántuk, mint a téglaépítésű „változatok” iránt. A betonrengetegek talán sosem voltak ennyire népszerűek.

Annyira aktuális és szembetűnő ez a jelenség, hogy még felmérést is végeztek róla, melynek eredménye jól láthatóan mutatja a különbséget lakás-és lakás között. Míg egy panellakás eladási ideje maximum két hónap, addig egy téglaépítésű ingatlan értékesítési napjai meghaladják a kilencvenet, sok esetben még többet. Mire tehát elkel egy téglalakás, addigra gyakorlatilag két-három panel is gazdát cserél.

Egyenes következménye ennek az, hogy az árak is folyamatosan nőnek, az emelkedés gyakorlatilag folyamatosnak mondható. Mivel a kínálat csökken, a kereslet viszont folyamatosan nő, kvázi az árak felfelé lépcsőznek.

A négyzetméteráraknál lehet a legjobban látni a növekedést. A tavalyi évhez képest a panellakásoknál tapasztalható emelkedés eléri - és sok esetben meg is haladja - a harminc százalékot, míg a téglaépítésű társasházakban lévő ingatlanok négyzetméterárának emelkedése még mindig „csak” húsz százalék körül mozog.

Számokban mérve ez körülbelül annyit tesz, hogy egy budapesti panellakás négyzetméterára akár háromszáz ezer forintra is növekedhet! Ha figyelembe vesszük, hogy a magyarok havi szinten hány lakást vásárolnak, akkor láthatjuk, hogy összességében mekkora számokról beszélünk.

A lakások mérete is befolyásoló tényező természetesen, ám érdekes módon ez is inkább a panelépítésű típusoknál figyelhető meg. Minél nagyobb egy lakás mérete, annál kisebb a népszerűsége, tehát a kisebb lakások jóval kelendőbbek. Ezek, szinte egy szempillantás alatt gazdára találnak, néha még meg sem kell hirdetni őket, a szájhagyomány is elegendő reklám.

A panellakások havi rezsiköltsége már egyáltalán nem jelent nagyobb kiadást, mint a téglalakásoké, hiszen a panelprogramoknak és az egyedi fűtésrendszerek kialakításának köszönhetően ezt a problémát igen nagyszámú tulajdonosnak sikerült orvosolnia. (Az elmúlt néhány évtizedben ez volt az egyik legnagyobb visszahúzó erő a vásárlók körében, de ma már nem tüntethető fel a panel hátrányai között.)

A panellakások persze, szintén Budapesten a legnépszerűbbek, noha a vidéki városokban is ezek értékesíthetők a legkönnyebben, áruk jóval alacsonyabb fővárosi „társaikénál”.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr978655600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futomacska 2016.04.27. 15:05:46

"Ha figyelembe vesszük, hogy a magyarok havi szinten körülbelül egymillió lakást vásárolnak, akkor láthatjuk, hogy összességében mekkora számokról beszélünk."
Nyilvánvaló a több nagyságrendi tévedés.Még a mértékegység is kérdéses.darab ?,négyzetméter ?
Ha havi ezer darab lakást írt volna,lehet,hogy még az is soknak tűnne..

Az értékbecslő 2016.04.27. 15:10:47

@futomacska: köszi, néhány nullát elcsúszott, javítom!