Rétköz Vagyonértékelő blog.

Jó hír a családi házasoknak

Több pénz jut?

2015. december 31. - Az értékbecslő

Pályázatok jelennek meg hamarosan, családi házak tulajdonosai számára is, melyek energiahatékonysági munkákra adnának segítséget. A pontos feltételek várhatóan januárban kerülnek ismertetésre.

A hírek szerint pályázhatunk ingatlankorszerűsítésre is, mint azt már korábban is hallhattuk, ám most ezt az összeget csaknem az ötödével megemelték. Ami még nagyobb örömre adhat okot, az, hogy immár a családi házak is érintettek az „Otthon melege” programban, mely teljes körű felújítást és energiahatékonyságot foglal magában. Szemben az eddigi pályázatokkal, melyek csak a társasházaknak adtak lehetőséget a pályázatok benyújtására. Ezeknél - a hatvan lakásnál kevesebb ingatlant érintő - kiírásoknál, rövid idő alatt, majdnem ötszáz pályázat került be, mely több mint tízezer lakást foglalhat magában. Az összeg így, több mint 10 milliárd forintot jelent. Az önrészben segítettek az önkormányzatok is, ám azt nagyrészt inkább a lakók finanszírozták saját költségükön. (Volt olyan régió, ahol a rendelkezésre álló keretet néhány óra alatt kimerítették, így volt ez például a nyugat-magyarországi területeken.)

11702420_m.jpg

2016-ban a családi házak is részt kaphatnak a támogatott rendszerben, korszerűsítésre. Az erre szánt összeg egy része uniós támogatás, valamint visszatérítendő kamatmentes, illetve alacsony kamatozással bíró összeg, a másik része pedig maga az „Otthon melege” program vissza nem térítendő juttatása

A tartalomban is változtatásokat hajtottak végre, mi szerint – a korábbiakkal ellentétben – már szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, valamint nyílászáró cserékre is fordítható lesz a kiutalt összeg. (Idáig, csak háztartási eszközökre, illetve a fűtés korszerűsítésére kaphattunk támogatást)

A kormány közlése szerint elvileg tavasszal jelennek meg a pályázatok, melyek a terveknek megfelelően, meghatározott költségekkel kerülnek kiírásra. Így elvileg könnyebb és jobban elszámolható lesz a különféle munkálatokra fordított összeg.

A családi házak felújításánál egy adott ingatlanra lebontva mintegy 200 ezer forintos megtakarítással számolhatnak a tulajdonosok évente, a korszerűsítésnek köszönhetően.

Egy nemrég végzett felmérés szerint a családi házak csaknem hetven százaléka energetikai felújításra szorul (!), ezek tulajdonosai várhatóan élni is fognak a támogatás lehetőségével.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr798216346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REHOROVSZKY BÉLA 2016.01.09. 14:17:17

kérek értesítést,ha újra lehet pályázni családi ház szigetelés-ablakcsere-fűtéskorszerűsítésre.
Ha elötte be kell szerezni valamit,akkor elöbbi értesítést kérek.
köszönettel:Rehorovszky Béla