Rétköz Vagyonértékelő blog.

Alku tárgya?

2015. december 14. - Az értékbecslő

Sokat beszélünk az alkuról és a szakemberek ajánlják is, hogy ingatlanvásárláskor nyugodtan próbáljunk faragni az árból. A fejünkben is van még a rég bevált, tíz százalékos alku lehetősége, ám lehet, hogy ez már a múlt?

Ha megnézzük a mai ingatlanpiacot, és most elsősorban közelmúltat vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy tavasszal valós áremelkedés volt tapasztalható. Ez azonban gyakorlatilag úgy volt észlelhető, hogy a tulajdonosok nem, vagy nagyon keveset engedtek csak az árakból. Ezután az ingatlanirodákba, vagy általában az eladó lakások közé, újonnan bekerülő lakások egyre magasabb értéken kerültek „kikiáltásra”.

20983700_m.jpg

Ez nem könnyítette meg a vásárlók helyzetét, mert sokan épp eladtak egy ingatlant, - csekélyebb áron - hogy ezután egy másikat vásároljanak, ám a kiszemelt lakás ára az egekbe szökött. Ekkor néztek szembe a ténnyel, hogy lehetetlen helyzetbe kerültek.

Mi történt áremelkedéskor?

Az ingatlanszakértők próbálták jó tanácsokkal ellátni a fenti okból kétségbeesett vásárlókat, mi szerint ebben az esetben alkudni kár, úgy is mondhatjuk, teljesen felesleges. Sokan belátták, hogy valószínűleg ez az okos megoldás, és még idejében szert tettek új ingatlanra. Fájó szívvel, de mégis megajánlották azt az árat, ami irányárként volt feltüntetve, így sikeres üzletet bonyolíthattak. Ők aztán már megnyugodva figyelhették az utána következő lassú, ám nagyobb mértékű áremelkedést.

Akadtak olyan vásárlók, akik nem fogadták meg a tanácsokat, nem adták fel az alkudozást, keresve ezzel a legjobb és legolcsóbb lehetőséget, amit csak el tudtak képzelni. Sajnos ők a legtöbb esetben lemaradtak a kiszemelt ingatlanról és mostanra látták csak be a tévedésüket.

Ami fontos és be kell látni, hogy ingatlanos szakember segítsége ebben az esetben is igen jól jöhet. Mivel folyamatos kapcsolatban vannak az eladóval, nyilván segítségünkre lehetnek abban is, hogy felvilágosítsanak bennünket arról, – amit minden esetben engedélyeznek a megbízók - hogy van-e lehetőség alkura, vagy tegyünk le róla. 

Ez nagyon lényeges lehet, különösen egy olyan ingatlan esetében, amit mindenképp szeretnénk megvásárolni és az alku csak egy bevett szokás miatt kerülne szóba.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr628171958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.