Rétköz Vagyonértékelő blog.

Kell rá engedély?

Változások az építési engedélyekben

2015. augusztus 07. - Az értékbecslő

Az ÖTM rendelet (37/2007.(XII.13.) szabályzata alapján három kategória létezik, amit figyelembe kell vennünk építkezéseink során. Ez a rendelet 2008. januárjától hatályos. A korábbi két lehetőség mellé, tehát az engedélyhez kötött, valamint az engedélyhez nem kötött tevékenységhez, már a „csak” bejelentéshez kötött építési munka is csatlakozott.

A fenti, harmadik variáció azt jelenti, hogy ebben az esetben a határozat engedélyezésére nem kell várnunk. A szükséges dokumentációkat be kell adnunk az építésügyi hatósághoz, ezzel egy időben a kivitelezés – a tervek alapján – meg is kezdhető. Fenti hatóság mindössze egy levélben fog bennünket tájékoztatni a bejelentés tudomásul vételéről. A dokumentációk itt is építész bevonásával, statikus, vagy más – munkálatokhoz szükséges – szakértő közreműködésével kell, hogy történjenek.

Még egy dolgot fontos megemlíteni, mégpedig azt, hogy az engedélyköteles kategóriát is szétválasztották. A törvény alapján a normál és az egyszerűsített építési engedély lett bevezetve. Utóbbinál rövidebb lett az ügyintézés ideje, a tervek sokkal egyszerűbbek lehetnek. Ezt általában felújításoknál veszik igénybe, és jellemzően semmilyen szakhatóság nem vesz részt ennek engedélyezésében. (2009-től)

shutterstock_18899422.jpg

Mire nem kell?

Most egyetlen egy dologra sorolunk fel néhány (koránt sem az összes) példát, ez pedig az, amikor sem engedély, sem bejelentési kötelezettség nem szükséges, hogy dolgozni kezdjünk terveinken a gyakorlatban is.

  • Egy már meglévő épület felújítása, helyreállítása, átalakítása, a homlokzat megváltoztatása, tetőtér beépítés, korszerűsítés. (abban az esetben, ha az építmény tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, bontani,stb.)
  • Kerítés építése- átalakítása
  • A meglévő épület utólagos hőszigetelése
  • Homlokzati nyílászáró – méretet nem változtató cseréje
  • Homlokzat színezése, vagy a felületképzés cseréje-változtatása
  • Egy telek terepszintjének 1 méterig történő végleges jellegű megváltoztatása

Ilyen, s a törvényben foglalt még számos esetekben tehát semmilyen bejelentési kötelezettségünk nincsen a hatóságok felé. Természetesen a törvényt – lehetőleg hozzáértő bevonásával – tanulmányozva tudhatjuk biztonsággal, hogy milyen esetben és melyik lehetőséget kell alkalmaznunk. Mindig kérdezzünk meg illetékest a jogainkról és kötelezettségeinkről a súlyos büntetések elkerülésének megelőzésére.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr87686216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.