Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Az energia nem vész el! És tényleg nem!

Érdemes-e energiatakarékos házat építeni?

2018. február 25. - Az értékbecslő

Pár szóban, úgy tudnék erre válaszolni, hogy igen, saját magunknak. Ez persze csupán az én nézőpontom. Személyes vélemény egy olyan ember tollából, aki maga is ilyen házban él, nem kevesebb, mint hat éve. Otthonom egy passzív ház, melyet még anno saját cégemben építtettem.

Elég egy kis odafigyelés, egy kis körültekintő tervezés és alig kerül többe, mint egy „normál” ház. Ezzel persze lehet vitatkozni, de a tények alátámasztják állításomat.

Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a házat vásárolni kívánó érdeklődőket szinte egyáltalán nem érdekelte – legalább is akik az általam építtetett házak iránt mutattak érdeklődést -, hogy milyen az ingatlan valós műszaki tartalma. Őszintén szólva ez számomra döbbenetes volt, és ma is az.

Azok, akikkel én kerültem – vagy kerülhettem volna – üzleti kapcsolatba, akik az általam építtetett házakat nézegették, szinte kivétel nélkül csak a négyzetméter árakat hasonlítgatták össze a hagyományos építésű ingatlanokéval.

passzivhaz.jpg

 

Mára már szerencsére valamelyest javult a helyzet, hiszen a kötelező energetikai tanúsítvány bevezetésével kénytelenek vagyunk odafigyelni az energia felhasználásra is. Főleg, ha saját magunk pénztárcáját szeretnénk kímélni.

Arról nem is beszélve, hogy ha „netalántán” értékesíteni kívánnánk a ma még tulajdonunkban lévő ingatlant, az energetikai tanúsítvány „mindent megmutató értékei” sokat nyomhatnak a latba egy előrelátó vásárlónál.

Az tehát, hogy valóban megéri-e passzív házat építeni már egyre inkább foglalkoztatja az építtetőket.

Próbálok én is némi támpontot adni – saját tapasztalataim, saját számolásaim alapján -, hogy milyen előnyei is vannak hosszú távon egy valóban passzív háznak, hogy valóban piacképes e mellette dönteni kis hazánkban is.

Egy passzív ház megépítése több pénzbe fog kerülni, mint egy hagyományos ingatlané, ezt előre le kell szögezni. 

No, de mennyivel?

Én nem kis időt fordítottam ennek tényleges áttekintésére, és bizton állíthatom, hogy mindent összevetve egy passzív ház fajlagos építési költsége hozzávetőlegesen tíz-tizenöt-húsz (! minden, minőség kérdése) százalékkal került csak többe, annak idején, mint egy ugyan akkora alapterületű hagyományos ingatlané.

Nyilván telnek az évek, az építőanyag árakban is történnek változások, a közterhekben is, sőt megvizsgálhatjuk az üzemanyag árakat és az adókat szintúgy.

Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy bizonyos építőanyagok, vagy mondjuk gépészeti termékek, illetve nyílászárók is, jóval kedvezőbb áron is elérhetőek mint korábban, pontosan a piaci árverseny miatt.

A passzív házak nyilvánvalóan alapból sokkal jobb épület energetikai szinten vannak, és természetesen ennek ára van. Az ár megmutatkozik pl. a hőszigetelés többletben, a tetőnél, aljzatnál, falaknál és a nyílászárók tekintetében is. A hővisszanyerős szellőztetés kiépítése szintén pénzbe kerül. Viszont nyerünk a kémény – és gázbekötésen, ahogy a kazánon és a hőleadókon is, amit nyilván nem kell megvásárolni. (és beszereltetni sem)

 Összegzésként a személyes véleményem a következő

Ha nem passzív házban élnék, és most szeretnék építeni, akkor egyértelműen a passzív (vagy legalábbis energiatudatos megoldások) mellett döntenék, még ha ez a négyzetméter rovására menne is. Inkább kisebbet, de az legyen passzív ház.

Természetesen ha valaki megkérdezne, hogyan döntsön, ugyan ezt mondanám.

A belső hőérzet, a komfort érzése klasszisokkal jobb. A nyílászárók mentesek a hidegontástól, és a huzat is ismeretlen fogalom ezekben a házakban, hiszen ellenőrzött a légtömörség. Hő-és hangszigetelés tekintetében is nagyságrendi különbség van egy hagyományos házzal szemben. A fentebb már említett hővisszanyerős szellőzés pedig állandó friss levegőt biztosít, a nap 24 órájában. Nincsenek „hőhidak” sem, így penész sem fog megjelenni, ahogy az ablakokon páralecsapódás sem. A hőmérséklet az egész házban egyenletes, ami szintén megnöveli a komfortérzetünket.

A passzív ház előnyei jóval többet érnek, mint amennyivel többe kerül megépíteni őket.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1713697556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása