Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Utcaseprés – mint mellékállás – ezreknek?

Ha családi házad van, nem árt jó kondiban lenned!

2018. január 14. - Az értékbecslő

Szerintem nem mindenki van tisztában azzal, hogy a háza előtti közterülettel kapcsolatban is – egyéni – kötelezettségei vannak. Pedig vannak.

Az egyes településeken a hulladékokkal, köztisztasággal kapcsolatos tevékenységeket rendeletek szabályozzák, illetve a helyileg illetékes önkormányzati hivatalok konkrétan meghatározott rendelkezéseket szabhatnak, melyek az ÉVM – EÜM rendeleteit egészítik ki.


utca_takaritasa.jpg

Persze azokon a településeken, ahol ennek létjogosultsága van, más kötelezettségeknek is – úgy mint természet-és környezetvédelmi – eleget kell tenniük azoknak, akik azon a helyen rendelkeznek családi ingatlannal.  Egyébként ez teljesen megszokott és természetes dolog – még ha nem is tudunk róla – sőt néhány konkrét esetben még olyan intézkedéseket is hozhatnak az önkormányzatok, melyek kifejezetten a település sajátos adottságaihoz igazodnak.

Itt említeném meg, hogy a törvények nem tudása…..ugyebár nem mentesít a felelősség alól. Amikor a helyi önkormányzat rendeletet, rendelkezéseket hoz, akkor azt köteles – és meg is teszi – különböző fórumokon keresztül a város, falu, stb. lakóinak a tudomására hozni. Innen értesülhetünk tehát a ránk vonatkozó szabályozásokról, és természetesen be is fáradhatunk a hivatalba, és meg is kérdezhetjük a munkatársakat a konkrét határozatokról, rendelkezésekről.

Akinek családi háza van, nem maradhat a kerítésén belül – abban a tekintetben, hogy annak külső környezetét is rendben kell tartania. Ezért aztán a napi munka mellett arra is időt kell szorítania, hogy portáját is mentesítse a különféle szennyeződésektől. Ez nem kérés, hanem kötelesség, amit szigorúan be kell tartani. Ellenkező esetben az ingatlan tulajdonosa büntetésre számíthat!

(Erről  és még sok minden más, családi házzal kapcsolatos ötletekről, praktikákról, tanácsokról és óva intésekről is olvashatnak nem régiben megjelent ingatlanos könyveimben.)

 Néhány – általam is jól ismert – kötelező feladatra ebben az írásban is szeretném felhívni a figyelmet, talán tudok segíteni azoknak, akik még nem hallottak róla.

Az egyik ilyen kötelezettségünk – ház tulajdonosoknak – hogy a saját portánkat a hulladéktól meg kell tisztítanunk, a gyomot el kell távolítanunk és rendben kell azt tartanunk. Kötelesek vagyunk – méghozzá naponta (!) gondoskodni arról, hogy a ház előtti járdarész (ha nincsen, akkor egy méteres sáv a területen) tiszta legyen. Itt fontos tudni,, hogy a járda melletti zöldsáv – ha van – úttestig terjedő része is beletartozik az említett területbe.

Ha árok is van a járdaszakasz mellett, akkor annak ápolása és tisztántartása, karbantartása is az ott elhelyezkedő ingatlan tulajdonosának a feladata. Ráadásul ezzel még további feladat is lehet. Mégpedig a csapadék zavartalan el-lefolyását esetlegesen akadályozó anyagok (hulladékok, ágak, gallyak) eltávolítása, illetve a gyalogosforgalom akadálytalan biztosítása.

Ha a zöldhulladékot, vagy szilárd hulladékot egy helyre hordta, akkor azt köteles úgy összerakni, hogy az semmilyen értelemben ne akadályozza senki számára a közterület használatát. Amennyiben ez megtörténik, akkor a hulladékot a KHT köteles rendszeresen elszállítani.

Más a helyzet viszont akkor, ha vendéglátó egységet üzemeltet valaki, vagy üzlete, árusítóhelye van. Ilyenkor a hozzá tartozó közterületet, tehát a járdaszakaszt szintén a használónak kell tisztán tartani, de immár a keletkező hulladékot is neki kell elszállítania.

Ezek a – tudtommal – kötelező előírások, amelyek sajnos ritkán kerülnek maradéktalanul teljesítésre. Sokan még a járda részre rá- vagy kinyúló ágakat sem vágják rendszeresen.

Sajnos – és ez már igen veszélyes is lehet – a téli időszakokban a járdájukról a havat nem lapátolják el, illetve nem gondoskodnak a csúszásmentességről sem. Ami a gyomok irtását illeti, nos igen ritka, hogy ezt valaki elvégzi, még ritkább, hogy rendszeresen. Ezt bizonyítja a rengeteg kiszabott bírság.

Végszónak talán annyit tudnék elmondani, hogy véleményem szerint a közterületek törvényben meghatározott módon való gondozása igen csak közügy, és mert az, minden ingatlantulajdonosnak feltétlenül el kellene végeznie.

Érthető, hogy munka után elég lenne a kertünket rendben tartani, és terhet ró ránk a „házon kívüli” munkák elvégzése. Éppen ezért meggondolandó és ilyen értelemben jóval nagyobb felelősséget és fizikai kondíciót igénylő döntés kertes házat vásárolni. Gondolni kell arra is, hogy nem leszünk fiatalabbak…s az idő múlásával kondíciónkat megtartani, ezáltal felelősséggel ellátni a ház körüli teendőket is nehezebb lesz.

Nemrégiben megjelent könyveimben részletesebben írok - számos hasznos információ mellett - a családi házak tulajdonosainak felelősségeiről is.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4313575013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása