Amikor arról beszélünk, hogy manapság már mindenhez, és valóban mindenhez – ami anyagi vonzattal jár – szerződés kell, nem mondunk valótlant. Arról sincsen szó, hogy bárkit is ijesztgetni próbálnánk a „papírhiány” okozta következményekkel. Sokkal inkább azt ecsetelném, hogy jobb előre biztosítani a nyugalmunkat és okosan, átgondolva megtervezni minden elkövetkező – jövőnkre is kihatással lévő – lépésünket. Nincs ez másképp – sőt, leginkább itt van létjogosultsága – egy építkezésnél sem!

Egy barátom sógorának esetét mesélem el röviden, mely számos ponton „megnyomogathatja stressz aktiváló gombjainkat”. Ez az írás talán még időben rálátást biztosít azok számára, akik mindenféle szerződés nélkül vágnának bele az építkezésbe, anyagi könnyebbséget remélve, ám pont, hogy anyagi veszteséget produkálva saját maguknak. Nem beszélve a jobb esetben „csak” ősz hajszálakat, rosszabb esetben szívritmus zavarokat okozó mellékhatásokról.

Egyszer volt, hol nem volt….volt egy ember, aki megvásárolt egy telket, házzal együtt, - melyet elképzelései szerint majd lebontat, elég ramaty állapota miatt – s épít rá egy új házat.  Reményei szerint, talán egy év alatt sikerülhet is beköltözniük rég áhított otthonukba. Ez valójában egyáltalán nem lenne utópia, reális elképzelésnek tűnik.

A nevén lévő lakást igen hamar – értékbecslő és ingatlanos segítségével – jó áron és nem egészen két hét leforgása alatt el is adta, méghozzá úgy, hogy egy év haladékot kapott a kiköltözésre, mivel az új tulaj külföldről hazaérkezése nagyjából ilyen időpontra terveződött. Eddig minden simán megy, ugye? Fő az optimizmus!

Nos, „emberünk” az építkezéshez, illetve a szükséges papírok elkészítéséhez már nem vett igénybe segítséget, még tanácsot sem kért semmilyen formában, senkitől. Megbízott egy „vállalkozót”, aki az újságban hirdette magát, könnyűszerkezetes házak megépítésével, igen kedvező áron.

 Ami a dolog lényege, hogy a „kivitelező” tanácsára – anyagi könnyebbség reménye okán – nem készíttettek sem megbízási szerződést, s építési engedélyt sem kértek. A vállalkozó szerint egy könnyű szerkezetes ház építéséhez nem szükséges építési engedély, hiszen a ház alapja megmarad, a falakat pedig oly gyorsan felhúzzák, hogy senki számára nem lesz feltűnő, hogy valójában egy teljesen új ház épül a helyszínen. Nem beszélve a tervrajzról, a műszaki vezető meglétéről illetve az építési napló vezetéséről. Ez mind amolyan „felesleges pénzkidobás” minek bajlódni vele? Csábító ötlet, hiszen milliókat spórolhatunk rajta. (Gondolta ő.)

Egy – gyermekeink iskolában használatos – írólapon leírt három soros (tanúk nélküli) „megállapodást” kötöttek mindössze, mely – ugye nem kell mondanom, hogy mire jó?

Meg is kezdődött a bontás – szedett-vedett társasággal, egy nap munka, egy nap pihenő elosztásban. A munkásoknak néha a foguk fájt, néha a fejük, de volt, hogy túl meleg volt a munkához. Megbízónk számára el is kezdődött a napi stressz, a végeláthatatlan telefonhívások, a kifogások, életszerűtlen történések meghallgatása, melyek végeláthatatlanul zúdultak rá, amikor – kényelmetlenül érezve magát – napi szinten érdeklődött, mikor várhatja a munkák folytatását.

Hónapok teltek el. A ház falai álltak, de szép lassan már elérték azt az állapotot, hogy egy héten kb. egy napot dolgoztak – a képesítés nélküli, innen-onnan odahívott haverok, sok esetben hajléktalan „cimborák”. Az építkezés nem hogy nem haladt, de a félig elkészült munkálatok eredménye is lassan kezdett az enyészetévé válni. Az építtető – ha eredményt akart látni – szabadságot vett ki és maga kezdett el dolgozni, látván, hogy másképp nem megy. (Majd a végén levonja az összegből –gondolta ő.)

Ami a dolog pikantériája, hogy fél év alatt több, mint hatmillió forintot kifizetett már a „vállalkozónak”, aki mindenféle mondva csinált indokkal kérte a pénzeket.

Mielőtt azonban azt mondanánk, hogy emberünk meg is érdemli a sorsát, ne felejtsünk el valamit! Az építkezés – noha döcögve és elképesztő lassúsággal – de mégis csak zajlott. Sok esélye nem volt ekkor már emberünknek, hogy elküldje a vállalkozót, hiszen a ház félig készen volt, építési engedély sehol, reklamációjával ugyan hová fordulhatott volna?

Azt találta ki, hogy megijeszti az építészt és ultimátumot ad neki. Harminc napos határidőt, s amennyiben nem készülnek el, fel is út, le is út, és nincs több pénz. (Az eredeti ár a megállapodás szerint kilenc millió forint volt egy nyolcvan négyzetméteres házra, belső burkolatokkal, festéssel – szaniterek nélkül.)

Természetesen a vállalkozó elfogadta az ultimátumot és megígérte, hogy tartja a határidőt. (Azt hiszem, Hári Jánosnak hívták.)

Gondolom, kitalálták, hogy a ház még mindig nem készült el. Emberünk elküldte a vállalkozót. Perelni, az eddig elkészült munkálatokra garanciát kérni, esélye sem volt. Mára mindössze másfél millió forintja maradt. Senkit nem talált a munkálatok „befejezésére”, hiszen nem kell magyarázni a hazai szakemberhiányt. Ezért saját maga toldozgat, foldozgat, és reméli, hogy ismerősök segítségével egyszer majd valahára elkészül. Már bent élnek a félig kész házban, megkeseredve, szomorúan – párjával a kapcsolatuk több sebből vérzik.

A szerencsében bíznak, hogy az Önkormányzat nem fogja megkeresni őket a szükséges engedélyek felmutatása okán, hisz tudjuk: Jó indulatú szomszédok bárhol lehetnek. (Nem beszélve a google műholdas térképről, mely minden zeg-zugot láttat!)

Homlokra csapás:

Nemsokára az is kiderült emberünk számára, hogy egy könnyűszerkezetes ház – kb. pont ennyibe kerül hivatalosan is, papírokkal – megbízási szerződéssel, két, azaz kettő (!) hónap alatt.

Kell-e megbízási szerződés? Az olcsóbb valóban olcsóbb? Megéri a stressz, az idegeskedés és az álmatlan éjszakák? Nem jobb egy biztos, tisztességes és jogszerű építkezés, ahol valóban azt kapjuk, amit elvárunk? S, ha mégsem azt kapjuk, akkor van hova fordulnunk, s nem maradunk egyedül?

Szerintem nem kérdés.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/