Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Jobb félni?

2016. augusztus 25. - Az értékbecslő

A mondás legalább is ezt tartja, persze azért a dolog nem ennyire egyszerű, a szólás sem érvényes minden élethelyzetre. Félelemben élni az életünket gyakorlatilag annyit tesz, mint nem élni. Tehát óvatosan kell bánni a kijelentésekkel, ám van egy helyzet, melyben abszolút helytálló a mondás, még akkor is, ha a félelem egy negatív érzés. Nem is félni kell tulajdonképpen, hanem körültekintőnek lenni. Lakásvásárláskor feltétlenül!

39653963_m.jpg

Természetesen minden eladó a lehető legjobb színben akarja feltüntetni az áruba bocsájtott ingatlanát, valószínűleg mi sem tennénk másként, ha ebben a helyzetben lennénk. Azonban jó dolog tisztában lenni azzal, hogy amit az eladó lakásról, házról állít és elmond, ne adj’ Isten esetleg elhallgat, azért igen is teljes felelősséggel tartozik.

Noha ez így van, a gyakorlatban nehéz helyzetbe kerülhetünk, ha ezt bizonyítani szeretnénk, vagy esetleg már ott tartanánk, hogy pereskedésbe bocsátkozunk a később felmerülő, elsumákolt hiányosságok miatt, amit nem hoztak tudomásunkra.

A másik nehezítő tényező ilyen esetben az is, hogy rendkívül nehéz bebizonyítani, hogy a felmerült probléma már akkor is fennállt-e, amikor mi az ingatlant megvásároltuk, avagy csak később, a beköltözésünk után keletkezett. Nem győzöm hangsúlyozni a „papírozást” minden esetben, hiszen a szó elszáll, az írás megmarad. A bizalom egy többmilliós tételnek számító ingatlan esetében vajmi kevés a biztonsághoz.

Ha a másik oldal – tehát az eladó – tudja bizonyítani, hogy ő beszámolt a problémákról, (mert az le is van írva) abban az esetben teljesen felesleges a jogi út. Ilyenkor el kell fogadnunk, hogy a kelleténél többet fizettünk az ingatlanért, és bele kell nyugodnunk a „Késő bánat, eb gondolat” tényébe.

Ezért aztán a legjobb az, ha még a vásárlás előtt ügyelünk arra, hogy ne csak az eladó szavaira hallgassunk, hanem valóban győződjünk meg az ingatlan állapotáról tüzetesen, alaposan.

Mire figyeljünk tehát?

Ahogy említettem, „keressünk” rejtett hibákat, olyanokat, melyek talán első ránézésre nem láthatóak, ám mégis meggyőződhetünk azok meglétéről. Így például figyeljünk penészfoltokra, esetleges repedésekre. Ezek nem csak esztétikailag rontják a képet, és kijavításuk – már amennyiben az lehetséges – súlyos anyagi terhet róhat ránk, arról nem beszélve, hogy súlyosabb problémára utalhat a meglétük. 

A legokosabb – nyilván valamilyen költséggel jár – ha szakembert hívunk, mielőtt elszánnánk magunkat a vásárlásra, és vele együtt is ellátogatunk a kiszemelt ingatlanba. Egy statikus, vagy egy építész más szemmel nézi a lakást, teljesen szakmai szempontok szerint vizsgálódik, ráadásul elfogulatlanul.

  • Legyen pontos információnk a tetőszerkezet anyagáról, győződjünk meg róla, hogy a födém fa- vagy vasszerkezetes-e.
  • Mindenképp vizsgáljuk meg alaposan, hogy vizesedik-e az épület, illetve, hogy a szigetelés megfelelő-e az ingatlanon. Néha jól elrejthető az ilyen típusú hiba az eladó által, de a lakásban lévő „dohos szag” felhívhatja a figyelmünket a problémára, még annak láthatatlansága ellenére is. A megvásárolni kívánt ingatlan településén lévő tervtárában hasznos információk birtokába juthatunk a lakás, vagy ház alapozását illetően. Érdemes tehát vásárlás előtt ellátogatni ide.
  • Győződjünk meg arról, hogy a víz- és villanyvezeték hálózat ténylegesen milyen állapotban van, mikor lett esetleg a teljes vezeték kicserélve. Egy villanyvezeték hálózat cseréje nem csak óriási munka és hetekig tartó kellemetlenség, de nem kevés anyagi kiadás, megéri tehát az előrelátás. Ne akkor derüljön ki, hogy esetleg nem megfelelő, amikor egy villanytűzhely bekötését intéznénk, és a hálózat nem bírja el a terhelést, illetve egy ősrégi hálózatnál a falban kigyulladnak a vezetékek. 
  • Ne restelljük ellenőrizni a lefolyórendszert, ha az eladónak nincsen rejtegetnivalója, biztosan megengedi, hogy meggyőződjünk arról, hogy az megfelelően működik-e.
  • A kémény – annak bélésének minősége – szintén igen fontos dolog, ne hagyjuk ki annak ellenőrzését sem a szórásból!

Megfelelő körültekintéssel a rejtett hibák nagy része felderíthető, különösen egy szakember segítségének az igénybevételével.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr711651146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása