Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

A CSOK lehet keserű is?

2016. augusztus 19. - Az értékbecslő

A lakásvásárlás szinte minden fiatalnál jelentős cél az életben, az otthonteremtés alappillére életünknek. Vannak élethelyzetek, amikor létszükséggé válik, aztán van olyan is, hogy kényelmi szempontok vezérelnek bennünket. A lényeg mégis az, hogy hazai viszonylatokat nézve, a lakosság mintegy hatvan százaléka él, vagy szeretne saját ingatlanban élni, nem pedig bérleményben.

A Magyarországon tavaly életbe lépett családi otthonteremtési kedvezmény, rövid nevén a CSOK mennyiben segíti a lakáshoz jutást, segít-e, vagy éppen ront az életüket most elindítani kívánó, amúgy sem könnyű helyzetben lévő fiatal generáció helyzetén?

50532991_m.jpg

Erről folytattam magammal diskurzust a minap, és érdekes következtetésekre jutottam.

Mint szakmabeli, a jelenlegi ingatlanpiacon azt tapasztalom, hogy a lakásárak bizony elég drasztikusan megemelkedtek hazánkban. Különös, hogy a drágulás nem csak az ingatlanoknál tapasztalható, hanem az albérleti díjaknál is, sőt – mint szintén egy ingatlanforma – a telekár is az egekbe szökött. Úgy érzem, vállalható a vélemény, mi szerint ez eléggé megnöveli a szakadékot a vásárolni kívánók és a vásárlás tárgya között. Ráadásul nem kevesebb, mint több százezer emberről van szó, akit e probléma igen közelről érint.

Mivel az otthonteremtési támogatás szabályozott, szigorú feltételekhez kötött, ezért családok ezrei maradnak le róla, oroszlánrészben pont azok, akiknek talán a leginkább létszükséglet lenne egy saját lakás. A támogatáshoz ugyanis elég szűk réteg fér hozzá. Az úgynevezett átlagemberek számára sok esetben nem elérhető a kedvezmény, vagy ha mégis, akkor a támogatás igénybevétele igen nagy kockázattal járhat.

Ha komolyabban megvizsgáljuk a szabályozást, a feltételeket, azt láthatjuk, hogy reálisan gondolkodva a magyarországi átlagfizetésből, pláne a minimálbéres „illetményből” még csak álmodni sem érdemes a CSOK-ról. Ha mégis, akkor a jövőre nézve – ami a feltételeket illeti – sajnos semmi jóra nem lehet számítani egy fiatal párnak, aki hazánkban átlagembernek számít.

Valahogy mintha azt látnám, hogy az otthonteremtési támogatás e fajtája leginkább azokat a családokat segítené és támogatná, akik amúgy is tehetősebbek és jó esetben e támogatás nélkül is könnyedén lakáshoz jutnának. (Bár ne lenne igazam.)

Hol vannak a gazdára váró ingatlanok? Mit vegyünk a CSOK-ból?

Információgyűjtésem során azt találtam, hogy a tavalyi év első felében, alig több mint háromezer új lakás építésére került sor, a majd’ négyezer kiadott építési engedélyhez képest. Elkeserítő tény, hogy Magyarországon száz éve nem épült ennyire kevés új lakás. Általában ez a szám húszezer körüli szokott lenni. Ez láthatóan elég jelentős csökkenés, a számok magukért beszélnek.

A Központi Statisztikai Hivatal felmérései szerint napjainkban több mint félmillió lakás üresen áll, s ezek az ingatlanok nagy százalékban inkább a kisebb településeken találhatóak. Mit jelent ez? Nem mást, minthogy a vidék lassacskán elnéptelenedik, óriási lesz az űr a nagyvárosok – főként Budapest – s a vidéki kisebb városok, illetve települések között.

Az ördögi kör ebben az, hogy a fiatalok ugyan elköltöznének vidéki városokba, sokan még a falvakba is, ám ott a munkalehetőség igen csak korlátozott, ha csak nem olyan agglomeráció felé orientálódnak, ahol ipari parkok vannak. Abban a régióban viszont nem igazán van lehetőség új lakások építésére, leginkább helyhiány miatt.

Az álláskeresés tehát mindinkább a nagyvárosok és Budapest felé irányítja a mai felnövekvő generációt, a lakásárak, a bérlemények árai viszont ellehetetlenítik a fiatalokat, nekem legalább is egyre inkább úgy tűnik. Ha nincs igazolt és bizonyos idejű, folyamatos munkaviszony, ugrik a CSOK is. Kvázi, ha nincs megfelelő jövedelem, nincs támogatás sem. 

Mi lehetne a megoldás? Van erre a helyzetre egyáltalán megoldás? Tán elkezd javulni a helyzet? Vajon kiegyenlíthetőek majd az egyes régiók a népsűrűséget illetően? Eljön az az idő, amikor viszonylag könnyedén lehet majd lakáshoz jutni?

Örökké nem eshet….és már jó ideje borús az ég.

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8310428432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása