Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Így add el ingatlanod specialistával! II. rész

2016. július 25. - Az értékbecslő

Akik elolvasták az előző írásomat, mely az ingatlan specialisták nyújtotta előnyökre hívta fel a figyelmet, azok már bizonyára látják bennük a lehetőséget. Ha még vacillálnak, úgy legalább abban a segítségükre lehettem, hogy egyáltalán tudomást szereztek e kitűnő szakemberek létezéséről.

Azzal fejeztem be múlt heti cikkemet, hogy ingatlanspecialista bizony nem terem minden sarkon. Azt is érintettem, hogy nem is minden jelentkezőből lesz elismert szakember, sőt, egyáltalán nem fogad be mindenkit a szakembergárda. Kizárólag abból válhat specialista, aki ama szigorú követelményeknek maradéktalanul megfelel, melyet a szakma elvár.

49143288_m.jpg

Akkor nézzük most meg, melyek is ezek a követelmények:

Először is az úgynevezett „specialista minősítés” alapfeltétele, hogy az adott szakember makulátlan ismeretekkel legyen felvértezve a saját területéül választott, vagy adott esetben rá szabott ingatlantípusról.

Nos, ehhez nem kevesebb, mint legalább egy éves gyakorlata kell, hogy legyen, melyet nyilván empirikus úton gyűjt. Fontos hangsúlyoznom, hogy ez a minimális idő, ennél csak több lehet, hiszen ahhoz, hogy teljesen átláthassa szakterületét, szükség van a teljes körű hozzáértésre.

Ez persze még csak az egyik feltétel. A másik fontos kritérium a specialistaminősítéshez, hogy tagja legyen egy szakmai felügyeleti szervnek, mely vagy egy ide tartozó egyesület, vagy egy szintén szakmai szövetség

Miért van szükség erre? Elsősorban azért, hogy az ellenőrizhetőséget biztosítsa, de nagy szerepe van abban is, hogy a specialistának minél nagyobb szakmai tekintélyt teremtsen, mely munkája szempontjából elengedhetetlen. Elég, ha csak az ügyfelek felé irányuló megbízhatóságot említjük.

A szakma őket egyébként szakosodott ingatlanosnak hívja, akik – bizonyítottan – a legkedvezőbb üzleteket kötik egy adott ingatlantípus esetében, a feltételek legjobb kiaknázásának segítségével.

A specialistákat könnyedén megtalálhatjuk úgy, hogy mindössze az ingatlan típusát és annak pontos helyrajzát tüntetjük fel keresésünk során, az adott internetes oldalon.

Természetesen a specialista közösségben szegmentálják is az ingatlanokat a legkülönfélébb szempontok szerint, ami lehet a lakás, ház nagysága, típusa vagy épp a lokális jellemzők. Így már látható is, hogy miért olyan gyors és hatékony az értékesítés, hiszen a módszer kidolgozására is nagy hangsúlyt fektetnek.

Igen, érdekből! Nem titok! De ugyan mi lehetne fontosabb ennél? Hiszen vevőnek, eladónak is érdeke a gyors és rugalmas üzletkötés. Nyilván, a szakembernek is, hogy munkájának valóban kézzel fogható eredménye legyen, s így mindkét fél a lehető legjobban járjon. Van ebben bármilyen kivetnivaló? Persze, hogy nincsen, kizárólag nyerhetünk a szakszerű segítségükkel. Időt mindenképp, és ahogy már említettem, az idő bizony pénz.

Ami a díjazást illeti, természetesen fizetni kell munkájukért. Minden szolgáltatás pénzbe kerül. Fizetünk a vízvezeték szerelőnek, az építészmérnöknek is, és persze a boltban pénzt adunk a kenyérért, teszem azt, a fodrásznak a hajvágásért. Egy kiváló ingatlanspecialista munkadíja általában három-négy százalék, szemben egy ingatlanirodával, ahol az átlagos jutalék öt százalék, néha még ennél is több.

Megkockáztatom, hogy a specialisták léte a XXI. században korszakalkotó fejezetet nyithat az ingatlanértékesítésben.

Vessük össze, miért érdemes őket választani?

  • az értékesítés globális folyamatát behatóan ismerve nyújtanak hozzáértő segítséget vevőnek, eladónak egyaránt
  • kifejezetten egy fajta ingatlantípus szakértői, célzottan kereshető – és választható ki a megfelelő specialista
  • képesített, több éves gyakorlattal rendelkező hiteles szakértők
  • ismerik az értékesítés pszichológiáját is, melyre kevesen gondolnak ugyan, ám ennek szerepe felbecsülhetetlen a sikeres tranzakció érdekében
  • az adott ingatlan helyrajzáról hiánytalan ismeretük van, hiszen kizárólag azon a területen dolgoznak nap-mint nap
  • speciális értékesíti módszernek köszönhetően, teljes mértékben adott annak a lehetősége, hogy betervezzék az ingatlan értékesítésének pontos idejét
  • minden esetben megbízójuk érdekeit képviselik, tisztességes, átlátható és leellenőrizhető, bevált módszerekkel
  • ügyintézésük rendkívül hatékony és gyors, az értékesítésnél és a hatósági ügyeknél is közreműködnek, szoros kapcsolatban állnak a felügyeleti szervekkel, így a hivatali ügyek intézésének ideje is a minimálisra redukálódik
  • a területileg illetékes kamarák tagjai, ezen túl pedig az ingatlanszövetségnek is
  • megbízhatóságukat garantálja, hogy a fővárosi vagy épp a megyei önkormányzati ingatlan közvetítő és értékbecslő névjegyzékekben regisztráltak, könnyedén fellelhetőek

Módszereik magukért beszélnek, referenciáik, értékesítési elveik és ügyfél orientált szemléletük semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után. Érdemes tehát őket választanunk és megkímélni magunkat az álmatlan éjszakáktól, illetve az anyagi kárral járó időveszteségtől.

Élő innovációk ők az ingatlanértékesítésben.

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
http://www.ertekbecslunk.hu/
http://www.retkozvagyonertekelo.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr238913626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása