Rétköz Vagyonértékelő blog.

Értékbecslünk

Kellene egy albérlet!

Okosan, körültekintően!

2015. július 07. - Az értékbecslő

Rengeteg a kiadó ingatlan, mégis, amikor bérelni szeretnénk, valahogy nagyon nehéz megtalálni a megfelelőt. Hosszas tanakodás előzi meg döntésünket, ez hasznos is lehet, mert sok – sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat.

Ne hamarkodjuk el, de ne is halogassunk túl sokáig!

Jó dolog tehát megfontoltnak lenni. Van azonban a halogatásnak egy olyan hátránya, hogy az orrunk elől viszik el – vagyis költöznek be – a számunka is tökéletesnek tűnő ingatlanba. Néhány okos gondolatot szeretnénk most felvázolni, illetve tanácsot adni leendő lakásbérlőknek.

shutterstock_229092436.jpg

  1. Mindenképp nézzünk körül ingatlan irodában, azok honlapján is, ne csak ismerősök ajánlásai alapján válogassunk. Az irodák minden kellő információval rendelkeznek a kiadó lakásokról, nem kell attól tartanunk, hogy váratlan meglepetés érne bennünket.

  2. Érdemes pontosan, jó előre meghatározni igényeinket, nem különben pedig lehetőségeinket is. Úgy kezdjünk el keresgélni, hogy biztosan tisztában vagyunk vele, mit szeretnénk (emeletszint-lakás esetén, szobaszám, helyszín esetleg kerület meghatározás, maximális rezsiköltség és bérleti díj). Ezzel rengeteg időt takaríthatunk meg és megkímélhetjük magunkat a felesleges utánajárásoktól. Emiatt is jó döntés az ingatlaniroda, hiszen egy szűrő használatával csak olyan lakásra, házra fókuszálnak, amelyek a leírás alapján megfelelőnek tűnnek nekünk. Ezért is fontos, ahogy már említettük, tisztában lenni igényünkkel és pénztárcánkkal egyaránt.

  3. Ne csak a havi bérleti díj legyen a szemünk előtt. Fontos odafigyelni és jó előre – akár előző közüzemi számlák kérésével – tisztázni a havi rezsiköltség összegét is. Figyelembe venni a közös költség összegét – társasházaknál, valamint azt is, hogy milyen egyéb kiadás terheli havonta az ingatlant, melyet ránk, bérlőkre hárítanak. A kaució összege is fontos szempont, hiszen vannak lakások, ahol egy, de számos esetben több hónap bérleti díját kérik el egy összegben letét címén.

  4. Tisztázzuk előre, hogy az ingatlannál várható-e esetleg eladás is. Ez számunkra is fontos lehet, két okból is. Ha hosszú távra tervezzük az ott lakást, akkor az egyik, hogy idővel, ha a lakást megszeretjük, talán elgondolkodhatunk a megvásárlásán. Ha benne élünk, nagyobb eséllyel és sokkal egyszerűbben tehetjük ezt meg. Jó a tulajdonosnak és jó nekünk is. A másik oldal pedig, ha a tulajdonos értékesíteni is szeretné a lakást a kiadással egy időben, az lehetséges, hogy az érdeklődök folyamatos nézelődésével inkább átjáró ház lesz számunkra, mint nyugodt otthon.

Mindezeket figyelembe véve hozzunk okos és megfontolt döntést, hogy a bérlés kellemes lakhatást nyújtson és ne rémálmokat!

Mészáros Ferenc
ingatlanszakértő
www.ertekbecslunk.hu
www.retkozvagyonertekelo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekbecslunk.blog.hu/api/trackback/id/tr937608108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása